BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új utakat keres a borpiac

Egyre több borászat alakított ki az utóbbi években olyan kisméretű tárolókat, amelyek az értékesebb nedűk szakszerű elhelyezését teszik lehetővé ügyfeleik számára. A bortrezorokat általában a borászat már meglévő pincéjének fejlesztésével, bővítésével alakítják ki, és éves bérleti díj fejében vehetők igénybe. A fizetendő összeg az adott gazdaság boraiból – konstrukciótól függő mértékben – többnyire levásárolható. Az így megszerzett értékesebb nedűket a bérlők helyben, saját trezorjaikban helyezhetik el, ezzel elkerülhetik a szállításból és a nem megfelelő tárolási körülményekből fakadó kellemetlenségeket.

Az egyes pincészetek marketingstratégiájában meglehetősen eltérő a bortrezorok szerepe. „Pincészetünk trezorjai kezdetben a meglévő ügyfélkörünk igényeit szolgálják majd ki, később pedig új ügyfeleket is magunkhoz kívánunk vonzani vele” – mondta lapunknak Thummerer Éva, a Thummerer Pincészet turisztikai felelőse, aki az Egri borvidéken egy több mint tízezer palack befogadására képes bortrezort készül megnyitni a közeljövőben. A pincészet vendégköre évente visszajáró borbarátokból áll, akik ennek a néhány milliós beruházásnak köszönhetően mostantól még otthonosabban érezhetik magukat saját boraik társaságában. „Az igényes borfogyasztás térnyerésével megérett az idő arra, hogy egyre több hasonló beruházás történjen meg Magyarországon” – véli Thummerer Éva.

A Villányi borvidéken, ahol összesen mintegy 150 ezer darabos tárolókapacitás áll rendelkezésre, fontos kereskedelmi funkciójuk van a trezoroknak. Az ötvenezer helyet biztosítani tudó Polgár Pincészetnél tízéves bérleti szerződésre van lehetőség. A két és fél millió forintos bérleti díj ellenében évente nyolcvan palack Polgár-bor kerül a bérlő trezorjába, tehát a lejáratkor egy évtized reprezentatív bortermésével rendelkezhet a bérlő. A pincészet a külföldön igen elterjedt előjegyzéses kereskedés felé tette meg az első lépést.

„Ezzel a konstrukcióval a termelő évekkel előre számolhat biztos bevétellel, a vásárló pedig a normál kereskedelmi áraknál jóval olcsóbban jut hozzá kedvenc minőségi borához” – értékelte lapunknak a modell előnyeit Sipos László marketingmenedzser. „Figyelemre méltó, hogy jellemzően azok a pincészetek alakítanak ki trezort, amelyek jelentős borturisztikai szerepet vállalnak, s törzsvásárlói körük van” – mondja Szabó Borbála, a Magyar Bormarketing Kht. belföldi programigazgatója.

Ezek a vállalkozások ismerték fel először, hogy a tudatos fogyasztók egyre nagyobb igényt tartanak a borhoz kötődő szolgáltatásokra. A szakember szerint míg a 90-es évek közepén-végén túlnyomórészt cégek béreltek pincetárhelyeket, ma már sok magánszemély is él ezzel a lehetőséggel. Bár a legtöbb pincészet még mindig marketinglufinak tartja a trezorszolgáltatást, Szabó Borbála úgy véli, hosszabb távon egyre többen belátják majd, hogy a borkedvelők megszólításának és megtartásának egyik hatékony eszközéről van szó. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a pincék mellett néhány kereskedő is nyitott már trezort.



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.