Cégvilág

Utolsó próbálkozás: a multik helyett a fogyasztókhoz megy a tej

Utolsó próbálkozásként tejesautókat vett és a városok utcáit járva árulja a tejet egy magyarszéki tehéntartó gazdaság. A vállalkozást a kényszer szülte, de úgy tűnik, működik.

Pár hónapja két, nyolcszáz literes tartállyal felszerelt tejesautó járja a baranyai településeket, hogy a termelőtől egyenesen a családok asztalára jusson a teljes értékű tehéntej - számol be a BAMA.hu.

Az ötlet gazdái egy kétszázötven tehenet tartó magyarszéki farm tulajdonosai, akik úgy döntöttek, a multik helyett közvetlenül a lakóknak adják el a tejet.

– Ahogy sok más vállalkozást, ezt is a kényszer szülte – vallja be Lukovics Gábor, az autók egyik tulajdonosa. – A multinacionális cégek ugyanis ötven forintért veszik át a termelőktől a tejet, és sok esetben ezt sem fizetik ki rögtön. Ahhoz, hogy talpon tudjunk maradni, muszáj volt kitalálnunk valami olyan értékesítési módot, amellyel közelebb kerülünk a fogyasztókhoz.

Így jött a kiszállítás ötlete. A két, darabonként tizenkétmillió forintot érő hűtős autó naponta több száz kilométert tesz meg a meghatározott útvonalakon, akár tíz-tizenöt települést is érintve. Többek között Komló, Magyarhertelend, Orfű, Sásd, Baranyajenő, Mánfa, Keszü, Bükkösd, Kővágószőlős, Cserkút, de Pécs-Uránváros és Kertváros is szerepel a listán.

A gazdák tapasztalatai szerint már kialakult egy vásárlói kör, akik minden alkalommal vesznek pár liter tejet. Bár a kereslettel nincs probléma, a benzinköltség, a sofőrök bére és az autók fenntartása jelentős költséget jelent.

– Bár kiadásunk is van bőven, egyelőre úgy tűnik, megéri házhoz vinni a tejet. Így bruttó 160 forintért tudunk eladni egy litert, ami nekünk sokkal több, mint amit a tejipari vállalatok fizetnek, a fogyasztóknak viszont olcsóbb, vagy közel annyi, mint a boltban. De ha nem így lenne, akkor sem igazán tehetnénk mást, mert ha csak a multiknak adunk el, mostanra bezárhattuk volna a boltot – hangsúlyozza Lukovics Gábor.

Katus Eszter I. -->

tej termelők hűtős autó tejfeldolgozás
Kapcsolódó cikkek