Cégvilág

Amerikai autócsere program – Most jön a feketeleves

Az amerikai autócsere program órákon belül véget ér. A kereskedők hónapokig hálásak lehettek az autóvásárláshoz nyújtott állami támogatásért, most azonban komoly nehézségek elébe néznek.

A akció hétfő reggel véget ért, a kereskedők kedd éjfélig kaptak lehetőséget arra, hogy a program keretében lebonyolított eladások dokumentumait benyújtsák. Az autónként 4 500 dollár támogatással járó állami élénkítésnek köszönhetően júliusban a gépjárművek eladása éves rátán elérte a 11,2 milliót (először kúszott a szám ebben az évben 10 millió fölé) – jelenti az AP.

Egy hónap alatt 625 ezer autó talált gazdára, az eredetileg novemberig tervezett 3 milliárd dolláros keret pedig már kimerült. A hírügynökségnek nyilatkozó autókereskedők most rettegnek. Mint mondják, ha valaki eddig nem vásárolt, akkor a következő időszakban csak az veheti rá erre, ha autója felmondja a szolgálatot.

Ráadásul a potenciális vásárlók sem feltétlenül kaphatják meg a program legnépszerűbb modelljeit: a Toyota Corollát vagy a Ford Focust. A gyártók ugyan a programnak köszönhető keresletnövekedést követve gyorsították a termelést, de a plusz készlet csak később ér a kereskedőkhöz. A cégek várhatóan a következő hónapokban óvatosan töltik fel a viszonteladók raktárait, hiszen számítani lehet a vásárlóerő jelentős csökkenésére.

A J.D. Power múlt heti jelentése szerint az autócsere program visszafogja a jövő évi eladásokat. Az elemző cég 11,6 millióról 11,5 millió darabra módosította 2010-es prognózisát.

támogatás autócsere J.D. Power kereskedő
Kapcsolódó cikkek