Cégvilág

Átvették a nők az uralmat az internet felett

Átvették a vezetést a nők az urak előtt a világhálón: az idei év első negyedévére fordult meg a nemek aránya az Internetet látogatók között.

Körülbelül kétmillió nő szörföl rendszeresen a világhálón, ezzel a számuk átlépte a netező férfiakét. Míg 2007-ben az internetezők 48 százaléka volt hölgy, addig 2009 első negyedévében már közel 53 százalékuk. (Forrás: Szonda-Gfk NMA 2008.IV. – 2009.I.né.) 

A nemek közti különbségeket elemezve korcsoportok tekintetében nincs jelentős eltérés, az iskolai végzettséget tekintve azonban igen. A középiskolát végzett és a diplomás látogatók között egyaránt nagyobb arányban képviseltetik magukat a nők. Különösen figyelemreméltó ez az információ annak a tudatában, hogy a 19 és 29 év közöttiek körében a női nem képviselői alulmaradnak, ha csak kevéssel is.

A nők több időt töltenek a világhálón
A legszembetűnőbb eltérés a két nem képviselői között a világhálón eltöltött idő elemzése során mutatkozik. Éjszakánként még mindig többet neteznek az urak, de mind a munkanapok, mind pedig a szabadnapok tekintetében szűkebb a férfiak által uralt időintervallum, mint az egész népesség esetében.
A nők a nap túlnyomó részében nagyságrendekkel több időt töltenek szörföléssel, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a férfiakhoz képest jobban beleássák magukat egy-egy témába - derül ki a friss statisztikákat, kutatási anyagokat kínáló www.internetezonok.hu oldalakon.

Megállapítható, hogy a női netezők jellemzően urbánus közösségből kerülnek ki. A felhasználóik csaknem 85 százaléka városi, ami közel 20 százalékkal meghaladja a teljes magyar népességben mért átlagot (Forrás: ©Szonda-Gfk NMA 2008.IV. – 2009.I.né.)

Jobban élnek az internetező nők
Az internetező nők kedvezőbb anyagi jólétről számoltak be mint a nők általában (Szonda Ipsos, Internetező nők, 2009. április.) 30 százalékuk állítja, hogy jól élnek, azaz gond nélkül (3 százalék) illetve beosztással jól kijönnek (27 százalék), szemben a teljes női társadalomban mért  24 százalékos aránnyal.

A nőknek havonta általában 276 ezer forintra van szükségük ahhoz, hogy családjukkal megfelelő színvonalon éljenek. Az internetező nőknek ennél sokkal magasabbak az elvárásaik, ők 376 ezer forintot mondtak. 
Ennek megfelelően az internetező nők egy átlagos hónapban többet is költenek. Átlagosan 136 ezer forintról számoltak be, szemben a 109 ezer forintos havi költéssel a teljes felnőtt női társadalomban.
A 18 éves és annál idősebb nők 44 százalékának a háztartásában található személygépkocsi, míg ez az arány az internetező nők körében 67 százalékos.

nők internet netező férfi
Kapcsolódó cikkek