Cégvilág

Megállíthatatlanul futnak a csőd felé a hazai autókereskedők

Egyszerre több autókereskedő cég felszámolási eljárásáról számol be a Magyar Közlöny melléklete, a hetente megjelenő Hivatalos Értesítő legutóbbi száma. Nemcsak az érintett cégek, de gyakorlatilag egyetlen márkakereskedő sem kíván névvel nyilatkozni, mondván, annyira bizonytalan a helyzet, hogy mindenki mindentől fél.

A Suzuki-kereskedők például teljesen kilátástalannak tartják a helyzetüket, és azt mondják: a Magyar Suzuki túl nagyra növelte a hálózatot, és a több mint 150 kereskedő mindegyike még három évvel ezelőtt sem élt meg gond nélkül. Azóta harmadával csökkent a kereskedők száma, de hét hónap alatt 66 százalékkal kevesebb, mindössze 5 300 Suzuki kapott rendszámot, s ez azt jelenti, hogy messze még a folyamat vége. A márka kereskedői sorra mentek tönkre, köztük a legismertebb a fővárosi Suzuki Top és a Suzuki Ász volt, most pedig a négy dunántúli megyében dolgozó Generált számolják föl.

 A bajok nem az autóvásárlások már két évvel ezelőtt, tehát a világválságot megelőzően bekövetkezett szűkülésével kezdődtek. Azt még valahogy kigazdálkodták, ám a világválság miatt a bankok kiemelt kockázatúnak minősítették az autógyártást és a -kereskedést egyaránt. Emiatt gyakorlatilag megszűntek a kereskedőknek nyújtott forgóeszközhitelek.

„Forgótőke nélkül nem lehet életben maradni, és október óta ez okozta a likviditási gondjainkat” – mondta a márciusban csődbe ment Ász-Auto vezetője, Verhás Dániel, hozzátéve: ma mindenki a csőd felé menetel, s aki tagadja, nem mond igazat.

Erre a kereskedők egyharmada simán rábólintana, ám a szakmát az is katasztrofálisan érintette, hogy a PSZÁF előírta: csupán legalább 20 százalékos önrésszel és legfeljebb 96 hónapos futamidővel adható a

A felügyelet az elsősorban a Suzuki által hirdetett, nulla önerővel tíz évre adott hitelek miatt 2007 tavaszán kiadott egy körlevelet. Ebben tájékoztatta a finanszírozó intézetek vezetőit, hogy kockázatosnak tartja azokat az autóvásárlási hitelügyleteket, amelyek futamideje több mint hat év, s különösen kockázatosnak, ha a vásárló önereje nem haladja meg a 20 százalékot, és a futamidő több mint nyolc év. Ezekben az esetekben ugyanis a kinn lévő tőkére – a gyors értékvesztés miatt – nem jelent fedezetet maga az autó. A körlevél azonban nem hozott változást a finanszírozási gyakorlatban. Ezért 2008 májusában a PSZÁF felszólította a pénzintézeteket, hogy fél éven belül szüntessék meg a kifogásolt feltételekkel kínált hitelkonstrukciókat, ellenkező esetben a társaságok kötelező tőkeemelését írja elő.

Az ilyen erőltetett eladásba aztán más márkák is belefogtak, és értesüléseink szerint a Skoda-, a Citroën- és Chevrolet-kereskedők is bajban vannak.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

PSZÁF Citroen Suzuki Skoda csőd autókereskedő közlöny Chevrolet
Kapcsolódó cikkek