Cégvilág

"A rádióügy hosszú távon az MSZP-nek árt"

Felháborító az ORTT döntése - mondja Vásárhelyi Mária szociológus. Szerinte nyilvánvaló, hogy hosszú távon az MSZP-re nézve lesznek káros következményei a Sláger és a Danubius rádiók megszűnésének.

Az MSZP újra belement egy olyan alkuba, amelyből vesztesként kerül majd ki - jelentette ki Vásárhelyi Mária szociológus a Népszabadságban szerint a szocialisták jobban jártak volna, ha minden marad a régiben.

"A Sláger és a Danubius rádiók ugyan nem politizáltak, de mégis egyfajta laza, liberális világot képviseltek. Most lesz egy újabb jobboldali rádió, az ezekre a médiumokra jellemző kritikátlan elfogadással az egyik, és ugyanilyen erős gyűlölettel a másik oldal felé, és lesz egy baloldali rádió, amely valószínűleg közel sem lesz ennyire elfogadó a szocialistákkal" - magyarázza.

Ráadásul szerinte később gazdasági nyomással lehet olyan helyzetet teremteni, hogy "a befektetők újra átgondolják, hogy valóban balliberális rádiót akarnak-e".

A szociológus szerint ebből az alkuból is jól látszik, hogy az MSZP-nek se koncepciója, se stratégiája, se hozzáértő politikusai nincsenek, ha a médiáról van szó. Kiemelte: ami történt, nemcsak az MSZP, hanem a demokrácia szempontjából is káros. Vásárhelyi Mária szerint ezzel a döntéssel az ORTT-nek vége, "ez volt az utolsó dobásuk", biztosra veszi, hogy az új kormány megszünteti a testületet. A médiában zajló háborúnak viszont szerinte nem lesz vége a kormányváltással.

Nem írja alá a két országos kereskedelmi rádiós frekvencia pályázatának győzteseivel kötendő műsorszolgáltatási szerződést a médiahatóság elnöke.

Majtényi László ezt azután közölte, hogy csütörtökön lemondott az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki tisztségéről és testületi tagságáról. A szakember már reggel meglebegtette lemondását a botrányos rádiófrekvencia-pályázat eredményhirdetése után.

rádiófrekvenciák Majtényi László lemondás MSZP Sláger Rádió ORTT Danubius Rádió
Kapcsolódó cikkek