Cégvilág

Börtönbe küldené a spammert a Facebook – 711 milliós bírság

A bírósági döntés értelmében Sanford Wallace köteles 711 millió dollárt fizetni a Facebooknak, mert engedély nélkül jutott a felhasználók adataihoz, akiknek azután kéretlen leveleket küldött.

A Wallace által küldött spamek vagy egy adathalász oldalra terelték a felhasználókat vagy további személyes adatokat igyekeztek megszerezni. A Facebook ezért 711 millió dolláros kártérítésre jogosult, de a cég blogjában megjelenő nyilatkozat szerint nem számít arra, hogy az összegnek akár a nagyobb részét megkapja – tudósít a PC World.

A jelentős bírság a vonatkozó törvény szerinti, levelenkénti 50 dolláros büntetésből adódott össze. A közösségi portál jogászai szerint elképzelhető, hogy Wallace börtönbüntetést is kaphat. Sam O’Rourke a társaság részéről úgy nyilatkozott: ez újabb fontos győzelem számukra a kéretlen levelek elleni harcban.

A most elítélt spammert egyébként a MySpace-en folytatott hasonló tevékenysége miatt korábban már 230 millió dolláros bírság megfizetésére kötelezték. Wallace csőd kérelmet nyújtott be a nevadai bíróságnak, de a testület ezt elutasította.

börtön spammer bírság Facebook spam
Kapcsolódó cikkek