Cégvilág

Elton John győzött – Levágják az internetről a kalózokat

A brit gazdasági miniszter ma közölte: a szigetországban bevezetik a "három csapás" módszert, melynek keretében figyelmeztető leveleket követően megszüntetik az illegális tartalmakat letöltő felhasználók internet hozzáférését.

Az új jogszabály értelmében végső megoldásként letiltják az internetről a kalózokat, igaz, hogy "az utolsó csapás" előtt legalább 15 hónapja lesz az illegálisan tevékenykedő felhasználónk arra, hogy változtasson a viselkedésén.

A módszer a Franciaországban ismertetett, három csapásként ismert javaslatra hasonlít. Az első lépésben a kalózkodó internetezők figyelmeztető leveket kapnak arról, hogy ha folytatják, a törvényi rendelkezéseknek megfelelően eljárnak ellenük. Az eljárást a szerzői jogok tulajdonosai indítják az internetezők ellen, a médiafelügyeletet ellátó Ofcom pedig kezeli a fellebbezéseket. A cél: a kalózkodás legalább 70 százalékos csökkentése – írja a Daily Telegraph.

A második fázisban további figyelmeztetésekkel számolhatnak a tartalmakat jogosulatlanul letöltő polgárok, amelyekben közlik, megszűntetik az internet hozzáférést további jogsértés esetén. A "vezeték elvágására" csak ezek után, legalább 15 hónapos procedúrát követően kerülhet sor, Lord Mandelson nem számít arra, hogy tömegesen kell használniuk ezt az eszközt.

Ezzel elérte a célját a brit zenei ipar néhány jeles képviselője, köztük Elton John és Noel Gallagher. Sir Elton a brit gazdasági miniszternek írott levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy az illegális fájlmegosztás komoly károkat okoz a szektornak még akkor is, ha abból nem származik anyagi haszon. Az Oasis frontembere pedig úgy látja, egyértelműen látható a fájlcserélők hatása a brit zenei eladásokon. James Blunt is csatlakozott a lobbistákhoz és egyszerű tolvajoknak nevezte a letöltést szervező weboldalakat.

 

Gallagher Elton John fájlcserélő Oasis internet kalóz Mandelson
Kapcsolódó cikkek