BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Januárban durva gázáremelés lesz?

Januárban a piaci okok által diktáltnál sokkal nagyobb gázáremelésre lesz szükség amiatt, hogy októberben indokolatlanul nagy, átlagosan 10 százalékos volt a csökkentés, legalábbis ezt állítja egy a lapunk birtokába került, szakmai körökben készült elemzés.

A jövő év elején úgy kell majd érvényesíteni az árakban néhány objektív és nem befolyásolható tényező hatását, hogy az őszi intézkedés már beszűkítette a döntéshozók mozgásterét. Ráadásul az olaj határidős árának emelkedése és a dollárárfolyam változása is emelni fogja a gáz importárát – állapítja meg az anyag.

Utóbbit a Világgazdaság információi is alátámasztják: úgy tudjuk, januártól a mostani, 280 dollár alatti árnál mintegy 14 százalékkal többért, ezer köbméterenként 320 dollár fölötti áron érkezik majd Magyarországra a hoszszú távú szerződés alapján várt gáz Oroszországból.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.