Késve jöttek az okosok a Sony Ericssonnál
Az egy évvel ezelőtti 2,8 milliárd euróhoz képest a mostani negyedévben a Sony Ericsson 1,62 milliárd euró értékben bonyolított le eladásokat, ez az idei előző negyedévhez képest 4 százalékos visszaesés. A nettó bevétel 164 millió euró – tudósít az AFP.
Július és szeptember között 14,1 millió készüléket adott el a Sony Ericsson, 45 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. A második negyedévhez képest viszont 2 százalékot erősített a cég az eladott mobilok számát tekintve. A harmadik negyedévben a telefonok átlagára 114 euró (30 400 forint) volt, szemben a második negyedévben elért 122 euróval (32 600 forint).
A vállalat ebben az évben 10 százalékos zsugorodásra számít a piacon, a most lezárt negyedévben a Sony Ericsson részesedése a korábbihoz hasonlóan 5 százalékot tesz ki. A cég elsősorban okos telefon modelljeinek késői érkezése miatt szenvedett el veszteségeket. Ugyanakkor a cég távozó vezére, Dick Komiyama úgy vélte, a márka felfrissítését követően jobb pozícióba kerültek az új termékek támogatásához.