Tizenkét nagy európai társaság – köztük a Deutsche Bank, a Siemens és az E.On – 400 millió dolláros megállapodást írt alá, amelynek célja, hogy 2050-re Európa energiaigényének 15 százalékát a Szaharában kiépített napkollektorokból nyerjék – tudósít a BBC News. „Végre elérkezett az idő, hogy ebből a régi álomból valóság legyen” – véli Paul van Son, a már korábban létrehozott projekttársaság vezérigazgatója. A koncepciót először 2007-ben jelentették be, amikor Észak-Afrika egyes területein kisebb próbaprogramokat indítottak. A müncheni székhelyű konzorcium várakozásai szerint először 2015-ben érkezhet áram a sivatagból a kontinensre.
A Szahara természeti adottságaiból fakadóan a társaság véleménye szerint lehetőség van arra, hogy gőzzel működő technológiával az év minden napján 24 órában áramot termeljenek a naperőművek. Az áramot ezután high-tech kábelek segítségével juttatnák el Európába, Észak-Afrika egyes területeire és a Közel-Keletre. A tervek szerint az itt termelt energia egy részét a kollektoroknak otthont adó országokban hasznosítanák. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.