Cégvilág

Dán cipőmárka Budapesten

Több mint egymillió eurót szán a dán Ecco cipőmárka arra, hogy másfél éven belül nyolc-tíz saját szaküzletet nyisson Budapest vásárlóutcáiban és frekventált helyen lévő üzletközpontjaiban.

Mint a cég regionális marketingigazgatója, Katarzyna Sawko-Thejlade elmondta, arra építenek, hogy a magyar cipőpiac jelentősen bővül a következő években, különösen a prémium szegmensben, ahol az Eccónak kevés versenytársa van Magyarországon.

A cég jövőre már legalább 35 ezer pár lábbeli értékesítését tervezi. Egy üzlete már működik az Arena Plazában, a második a jövő héten nyit a budai Skála helyén épült Allee bevásárlóközpontban, majd a hónap közepén a Westendben is lesz egy bolt. Decemberben pedig a Premier Outletben is nyílik egy Ecco üzlet.

Mindezeken felül további nyolc értékesítési pontja lesz a márkának, mégpedig a legnagyobb magyar cipőkereskedelmi cég, a Horváth Cipő Kft. egységeiben. A Horváth Cipő egyébként az Ecco első hazai importőre volt, és éppen két éve nyitotta meg a dán márka szaküzletét az Arena bevásárlóközpontban, amelyet azonban most átvett az Ecco Hungary Kft.

A válság miatt érezhetően esett a forgalom, és míg korábban az egy főre jutó cipővásárlás évente 2,5-3 pár volt, most nem beszélhetünk 2,2, vagyis összesen 22 millió párnál többről. A 2,2 pár nagyjából a nyugat-európai szint felének felel meg – mondta lapunknak Berkovits Miklós, a néhány éve kiszenvedett Magyar Cipőkereskedők Egyesületének utolsó elnöke, aki maga is nagykereskedő és cipőbolt-tulajdonos.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

Ecco cipőboltok cipő magyarorszg
Kapcsolódó cikkek