Cégvilág

Hiába akar "kiszúrni" a Microsoft a Google-lal

A napokban elterjedt a hír, hogy a Microsoft akár fizetne is az újságoknak, hogy azok letiltsák megjelenésüket a Google keresési találatai között. Az AP összefoglalója szerint azonban korai még ilyen lépésekről beszélni.

A Google bojkottjának ötlete elsősorban azért nem valósulhat meg, mivel a Microsoft maga sem tervezi annak bevezetését – legalább is így tudják az AP-nek nyilatkozó informátorok. A Google elleni harccal kapcsolatos híreket Rupert Murdoch média birodalma indította útnak. A The Wall Street Journalt is kiadó News Coporation ugyanis állítólag a Microsofttal tárgyal arról, hogy minden általa előállított tartalmat letilt a Google keresőjéből egy adott összegért cserébe. Eszerint ezeket az anyagokat csak a Microsoft Bing nevű keresője indexelhetné.

Az egymásnak ellentmondó források egy dologban egyetértenek: a Microsoft számos jelentős média tényezővel, így magával az AP-vel is tárgyal arról, milyen formában jelenhetnének meg a sztorik a Bingen esetleg videókkal kiegészítve úgy, hogy az megkülönböztethesse a Microsoft keresőjét a Google-tól. Az esetleges megállapodás új jövedelem megosztáshoz vezethet, de nem feltétlenül vonja maga után a Google bojkottját.

A Google több mint hatszor annyi keresést bonyolít le, mint a Bing, tehát egy a fentihez hasonló üzlet jelentős előnyt biztosíthatna a Microsoftnak. Persze nem elég megfizetnie a médiumokat az exkluzív közlésért; Redmondnak jelentős összegeket kellene fordítania arra, hogy tudassa a netezőkkel: keresője többet nyújt, mint a Google. De még ez sem biztos, hogy elég. A Forrester Research munkatársa szerint az internetezők megszokták, hogy a Google-hoz fordulnak információért, tehát a kereső óriás kihagyása kárt okozhat.

Az újságok online kiadásai a webes reklámokból élnek, ezek értékesítéséhez pedig maximalizálni kell a forgalmat. Az Experian Hitwise adatai szerint az újságok weboldalaira leadott kattintások 21 százaléka a Google-ról érkezik, a Bing pedig mindössze 2 százalékot tudhat magáénak, kevesebbet, mint a Facebook.

News Corporation kereső újság Microsoft Bing Google
Kapcsolódó cikkek