A műtrágyák gyártásában használt anyag veseelégtelenséget okozhat, a fertőzésben a hivatalos kínai jelentés szerint hat gyermek vesztette életét. Az ügy kapcsán tizenkilenc főt börtönbüntetésre ítéltek, kettőt pedig a BBC mai közlése szerint kivégeztek.
Az Új Kína hírügynökség híradása szerint az elítéltek egyike több mint 770 tonna fertőzött tejport adott el egy év alatt. Szintén kivégezték annak a tejtermelő üzemnek a vezetőjét, amely fertőzött tejet adott el a már csődvédelem alatt álló Sanlu csoportnak.
A szennyezett termékeket előállító Sanlu elnöke bűnösek vallotta magát és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A kínai hírügynökség közlése szerint a két kivégzésre kedden került sor, a helyszínnel kapcsolatban nem adtak tájékoztatást.
A most végrehajtott ítéleteket januárban hozta meg az illetékes bíróság.