Tüntetnek holnap a gazdák, most időhúzás miatt
Az egységes agrártámogatási rendszer (SPS) bevezetése körüli anomáliák miatt holnap az Alkotmánybíróság (AB) épülete előtt tiltakozik 17 szakmai és érdek-képviseleti szervezet. „Az Alkotmánybíróság több mint egy éve képtelen dönteni az SPS hazai bevezetésével kapcsolatos felvetésekről. Több mint egy éve tartja bizonytalanságban a hazai agrártársadalmat, több mint egy éve fosztja meg a gazdálkodókat a legalapvetőbb joguktól, attól, hogy időben megismerjék és felkészülhessenek a rájuk váró tennivalókra” – áll az új rendszert támogató szervezetek nyílt levelében.
Az Országgyűlés tavaly októberben döntött a termelésről leválasztott EU-támogatási rendszer átvételéről, ám Sólyom László alkotmányossági kifogásai miatt a taláros testülethez fordult. Bár az államfő sürgősséggel kérte a normakontrollt, az AB mostanáig nem döntött a kérdésben, miközben július végén a kormány úgy határozott, kéri Brüsszeltől az EU 17 országában már működő SPS 2010. január elsejei bevezetését.
A holnapi demonstrációt előkészítő agrárszervezetek hangsúlyozzák: nem a bíróság döntését kívánják befolyásolni, ám „elfogadhatatlannak, a mezőgazdaság, a vidék jövője iránti közömbösség vagy tudatos időhúzás jelének” tartják, hogy a bíróság közleménye szerint egy év után még csak a probléma feltárását tűzte napirendre. VG


