Cégvilág

A Sonyt nem érdekli Michael Jackson 3D-ben

A Sony vezérigazgatója nem tervezi, hogy a This Is Itet vagy éppen a Pókermber következő részét háromdimenziós változatban megjelentessék. A japán konszern a 3D technológiára építve lendítené fel a forgalmat és bizakodó az amerikai karácsonyi szezont illetően.

"Nem hiszem, hogy sok értelme lenne. Nem mutatna meg sok olyasmit, amit eddig nem láthattunk" – mondta az AP-nek Howard Stringer arra a kérdésre, számítani lehet-e a Michael Jackson film, a This Is It három dimenziós bemutatására.

A Sony vezérigazgatója a következő Pókember filmet sem szándékozik 3D verzióban megjelentetni, viszont felmerült, hogy a Men in Blacket három dimenzióban is piacra dobják.

A Sony viszonylag gyenge évet tudhat maga mögött, de a Michael Jackon visszatéréséről forgatott film eddig 70 millió dolláros bevételt hozott az Egyesült Államokban és hamarosan érkezik a DVD és CD bemutató is.

A Sony korábban közölte, hogy a 3D televíziókkal szeretné fellendíteni a nehézségekkel küzdő üzletágat. A vállalat a videójátékoktól a Blu-rayig terjedő széles termékskálájában bízik és nagy hangsúly fektet a hollywoodi stúdiókkal való kapcsolatra is. Howard Stringer emellett az online divízióban bízik, amelyet jövőre a tervek szerint tovább bővítenek.

Howard Stringer vezérigazgató novemberben közölte: a televízió és videójáték üzletágat már a következő évben nyereségessé szeretnék tenni. Igaz, a Sony lejjebb adott a korábban kitűzött célokból, hiszen már a 2008-as pénzügyi évben el kellett volna érnie az 5 százalékos üzemi eredményt. A 2005-ben meghatározott célt most módosították, így az elektronikai óriás a tervek szerint csak 2013-ban éri el ezt az eredményt.

This Is It 3D televízió Men In Black Sony
Kapcsolódó cikkek