Alulértékelt televíziós piac
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA televízió mint reklámfelület alulértékelt jelenleg – mondta Málnay B. Levente, a Chello Central Europe (CCE) december elsejével kinevezett vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjújában. Ma már jól látszik, hogy a reklámozók tisztában vannak azzal az évek óta tartó tendenciával, hogy a nézők egyre inkább a tematikus televíziós csatornákhoz vándorolnak, azonban még van min javítani, ez ugyanis teljes mértékben egyelőre nem érzékelhető a reklámköltések eloszlásán – tette hozzá.
Az idei év egyik legfontosabb tapasztalata az, hogy a válság sokkolta a döntéshozókat. Általános volt, hogy nem volt idő az átgondolt döntésekre, inkább azonnal vágtak a költségvetésen, így több esetben teljes kampányok maradtak el – hangsúlyozta a vezető, aki szerint 2010 ezzel szemben sokkal inkább a gondolkodás éve lesz, a döntések sokkal differenciáltabban születnek majd. „2009 költségérzékeny év volt a reklámozók szempontjából, de abban bízom, hogy a jövő esztendő sokkal inkább a stratégiaalkotásról, valamint a piaci részesedés építéséről és növeléséről fog szólni” – emelte ki az ügyvezető igazgató.
„Azt gondolom, hogy az idei – a becslések szerint 15-20 százalékos – reklámköltés-csökkenés nagyon jelentős, ez a gazdaság visszaeséséhez viszonyítva túlreagálás. Bízom benne, hogy az inga valamelyest visszalendül. Ha elfogadjuk azt a logikát, hogy 2009 a túlreakció éve volt, akkor van rá remény, hogy valamelyest helyreáll a piac” – tette hozzá.
„Ezt mi – mint több televíziót működtető társaság – úgy tudjuk elősegíteni, hogy a márkáink erejét demonstráljuk, és még tudatosabban rávilágítunk arra, hogy tematikus televíziókban reklámidőt vásárolni nagyon jó döntés, ugyanis a hirdetők viszonylag olcsón és hatékonyan juthatnak jelentős számú fogyasztóhoz” – hangsúlyozta. Ami még inspirálólag hat a CCE számára, hogy a tematikus univerzumban a márkáik elfogadottak, kedveltek, s többségüknek lojális és jelentős nagyságú a nézőbázisa – tette hozzá a vezető.
Emellett a CCE nagy előnye az is Málnay B. Levente szerint, hogy a helyi, lokális tartalmakra nagy hangsúlyt fektetnek, valamint a piaci tendenciákkal ellenkező irányú manővert folytatnak: a konkurenciával szemben a társaság nem a költségcsökkentésre fektette a hangsúlyt, hanem jelentős beruházással meghatározó tartalmakat vásárolt. Ilyen volt az is, hogy a Sport televízió ismét megszerezte a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság közvetítésének a jogát három évre. Ehhez a döntéshez a cégcsoport stratégiája és a tulajdonosok anyagi támogatása is kellett. Ettől a lépéstől nézettség- és presztízsnövekedést is vár a társaság. A CCE nagyon aktív volt csatornaindítások és -vásárlások terén is az elmúlt időszakban. Jövőre még egy újabb csatorna elindítása várható, amely egy magyar sportokat felvonultató adó lesz – mondta el a vezérigazgató.
A társaság újabb fejlesztéseket is tervez, jelenleg is vizsgálják a bolgár, a román és az albán piac igényeit. Mindegyik országot egyenként kell megvizsgálni, most folyik a visszajelzések begyűjtése és elemzése. A budapesti csapat dolga az, hogy az igényelt márkákat testre szabva építse fel és jelentős piaci részesedést szerezzen – mondta el lapunknak Málnay B. Levente.
A Chello Central Europe-ról
A Chello Central Europe a Liberty Global, ezen belül a Chellomedia közép-európai tartalomszolgáltató részlege, 45 millió előfizetővel. Portfóliójába tartozik a Filmmúzeum, a Minimax, a Spektrum, a Sport1 és a Sport2, a deko, a TV Paprika, a Zone Club, a Zone Romantica és az MGM.A tematikus csatornákon kívül a társaság működteti Lengyelország vezető, szintén tematikus csatornákkal foglalkozó médiakereskedő házát, az AT Mediát, illetve a hazánkban és külföldön teljes körű műsorgyártási szolgáltatást nyújtó Mojo Productionst, valamint 23 egyéb csatornát képvisel.
A tematikus csatornákon kívül a társaság működteti Lengyelország vezető, szintén tematikus csatornákkal foglalkozó médiakereskedő házát, az AT Mediát, illetve a hazánkban és külföldön teljes körű műsorgyártási szolgáltatást nyújtó Mojo Productionst, valamint 23 egyéb csatornát képvisel.-->


