BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elmarad az év végi party a Gazpromnál

Az orosz energiaóriás idén is – a második egymást követő évben – vélhetően a legalacsonyabb osztalékot fizeti ki a profit csökkenése következtében.

A takarékosság jegyében a cég lemondta a 2010-es újévi partyt is - jelenti a The Moscow Times. A hírt Viktor Zubkov első miniszterelnök-helyettes jelentette be, aki egyben a Gazprom igazgatótanácsának elnöke.

A Gazprom a tavaly elért nyereségének mindössze 5 százalékát fizette ki osztalékként, ami már akkor is a legalacsonyabb aránynak számított az utóbbi éveket tekintve. "Nem tudom, mekkora lesz az idei osztalék mértéke, de valószínűleg a tavalyihoz hasonló" - fogalmazott a sajtóértekezleten.

Az idei első kilenc hónapban a Gazprom nyeresége 56 százalékkal 8,4 milliárd dollárra csökkent. A Metropol elemzője úgy vélte, a jelen állás szerint a Gazprom a tavalyi osztalék felét fizetheti ki 2009-ben. Ha ez így történik, azzal az osztalék 2000 óta nem látott mélységbe csúszik. Alekszandr Nazarov ezért nem ajánlja az energiaóriás részvényeinek megvásárlását.

A cég szeptemberben közölte, hogy 135 ezer dollárt fordít az újév megünneplésére. Decemberben ki is hirdették a rendezvény megszervezését elnyerő vállalat nevét. Most azonban törölték az eseményt. Tavaly a Gazprom olyan fellépőkkel ünnepelte az óév végét, mint Tina Turner és a Deep Purple.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.