BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pezsgés az Apple titokzatos táblája körül

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Hónapok óta tart a találgatás az Apple hamarosan bemutatásra kerülő tábla PC-jével kapcsolatban. Az eszmecsere ismét felélénkült szakmai körökben, miután többen tudni vélik, hogy az új berendezés január végén kerül a polcokra.

Az Apple tábla PC-jéről egyelőre szinte semmilyen hivatalos információ nem érkezett, az iparági elemzők szerint azonban a gép 10,6 hüvelykes kijelzővel rendelkezik majd és tévézésre, internetezésre és könyvolvasásra lesz alkalmas. A szakértők úgy vélik, hogy a PC-hez nem kapcsolódik egér vagy billentyűzet, a nagy iPhone-ra emlékeztető készülék érintőképernyővel vezérelhető.

Mint arról a Daily Mail beszámol, a tech blogokon forrpontot ért el az iSlate-nek becézett titokzatos PC-vel kapcsolatos hangulat, mivel az Apple január 26-án tartja szokásos konferenciáját. A találgatások szerint itt mutatkozik be a tábla PC, mint ahogy az iPhone-t és a MacBook Airt is ezen az eseményen láthatta először a nagyközönség.

Az Apple egyébként már 2004-ben szabadalmi oltalmat kért egy tábla PC dizájn tervre, de a projekt mostanáig nem valósulhatott meg, mivel a technológiai lehetőségek nem feleltek meg Steve Jobs elképzeléseinek.

Az ázsiai alkatrészgyártók most kiszivárogtattak néhány információt a gépről, amelyről az Apple semmilyen információt nem adott eddig. A Foxconnhoz tartozó Innolux például megerősítette, hogy egy 2010 harmadik negyedévében szállítandó új Apple készülékhez gyárt érintőképernyőket. A hírek szerint a tajvani Cheng Uei Precision Industry készíti a csatlakozókat a táblához.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.