BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A helyi rádióké az elmúlt év

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A számtalan nehezítő tényező ellenére tavaly nyertesként kerültek ki a helyi rádióadók a hallgatókért és a hirdetőkért folytatott harcból – derül ki a Helyi Rádiók Országos Egyesületének felméréséből. Egy évvel korábban a gazdasági válság miatt nagy volt a rémület a piacon, többen egyenesen a kis adók végét vizionálták. A rádiós szakemberek azonban időben tudtak lépni, és ezzel elkerülték a bajt. Újabb hirdetési felületeket és ezzel új piacokat nyitottak meg.

Radetzky András, a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (HEROE) elnöke, valamint a Fehérvár Rádió ügyvezetője a Világgazdaságnak elmondta: az egyik legnagyobb eredmény az, hogy a helyi rádiók mostanra minden eddiginél erősebb reklámpiaci jelenlétet vívtak ki maguknak. Ebben szerepet játszik, hogy ezek a csatornák már 15 év óta rugalmasan tudják kezelni hirdetői partnereiket, műsorstruktúrájukat képesek az adott megrendelő igényének megfelelően átalakítani. Az országos tapasztalatok azt mutatják, hogy a gazdasági problémák ellenére számszerűleg több hirdető jelent meg ezen a piacon, igaz, azok kevesebbet – mintegy 2,8 milliárd forintot – költöttek tavaly. Ha ezeket az ügyfeleket sikerül megtartani, mindenképpen növekedés várható a helyi rádiós piacon – véli Radetzky András.

A kisebb csatornák alkalmazkodtak ahhoz a kirajzolódó új trendhez a legjobban, miszerint egyre inkább az úgynevezett „non-spot” kommunikációt (PR-interjúk, beszélgetések, reklámhírek) igénylik a cégek. Ezek a megoldások ráadásul a rádióadók számára nagyon csekély gyártási költséggel járnak. Így profiltól függetlenül nagyon jó eredményeket produkáltak a helyi rádiók – tette hozzá az elnök.

A két országos kereskedelmi frekvencia újraosztása nyomán a felmérések szerint az új rádiók vesztettek az előd csatornák hallgatottságából (a becslések 2,2-2,5 millió hallgató elvesztéséről szólnak), ezzel párhuzamosan viszont a helyi rádiók érezhetően növelték jelenlétüket.

A hallgatottság eddigi naplós mérését mostantól egy merőben új módszer váltja fel. Az első, januári felméréstől az egyesület a helyi rádiók egyértelmű növekedésének kimutatását várja. Mintha megérezték volna ezt a tendenciát a hirdetni szándékozó ügyfelek, akik az év utolsó két hónapjában még inkább növelték a helyi adókon a reklámra fordított költségeiket. A Fehérvár Rádió esetében is az országoshoz hasonló tapasztalatokról számolt be Radetzky András: több, de kisebb ügyfele van az adónak, azonban kevesebb bevétellel.

A válságnak természetesen van negatív hozadéka is: a fizetési morál, illetve képesség minden eddigi statisztikát alulmúlt. Általánosságban elmondható, hogy a hirdetők egyre nagyobb számban választották a 15 vagy 30 napos fizetési határidőt.

A leleményes „helyiek” a nem fizető ügyfelek kivédésére is találtak megoldást. Szvitek György Csaba, a Lakihegy Rádió ősszel leköszönt ügyvezetője szerint az újsághirdetésekhez hasonlóan működőképes lett a pre pay, vagyis a megrendelést a szerződéskötéskor készpénzben, előre fizető megoldás. Ezzel nemcsak a bevételeikhez tudtak időben hozzájutni, de a reklámok elkészítésével járó kiadásoktól is megkímélték magukat. Összességében már mintegy 10-15 százalékos árcsökkenést könyvelhettek el a rádiós reklámoknál, ugyanakkor emelkedett a rádiók weboldalain hirdetők száma, és nőtt a hallgatók tábora is. A szakemberek a szeptemberben elkészült iparági kutatás eredményei alapján is bizakodva tekintenek a jövőbe Az Ipsos Zrt. által a HEROE megbízásából készített felmérésből kitűnik, hogy a helyi rádiók nemcsak kiválóak a közösségformálásban, de hatékony reklámfelületek is. A kutatás szerint az emberek 59 százaléka gyakran vagy nagyon gyakran tájékozódik környezetének történéseiről a helyi rádiókból. A közlekedési információkról és a kulturális eseményekről például legtöbben a rádióból értesülnek.

Közszolgálati a hónap rádiója

Egy regionális rádiókkal foglalkozó weboldal a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nak adta a hónap helyi rádiója címet.

A helyiradiok.hu a megszokott kereskedelmi és közszolgálati rádiók helyett most először választott egy közösségi médiát.

A rádió vételkörzete ugyan nem éri el egy kereskedelmi adóét, de egy dinamikus, ütőképes csapattal a rádió színvonalában akár meg is előzheti a kereskedelmi adókat – véli Csőszi Viktor ügyvezető. Szerinte minden a közösségen és a jól megválasztott célcsoporton múlik.

A helyiradiok.hu a megszokott kereskedelmi és közszolgálati rádiók helyett most először választott egy közösségi médiát.

A rádió vételkörzete ugyan nem éri el egy kereskedelmi adóét, de egy dinamikus, ütőképes csapattal a rádió színvonalában akár meg is előzheti a kereskedelmi adókat – véli Csőszi Viktor ügyvezető. Szerinte minden a közösségen és a jól megválasztott célcsoporton múlik. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.