Cégvilág

Defibrillátort kapott egy csónakház

A Lágymányosi Spari Kajak-Kenu Egyesület csónakházában mától működik a hirtelen szívleállás esetén gyors segítséget nyújtó defibrillátor készülékből. Évente 20-25 ezerre tehető azok a száma, akik hirtelen szívleállás miatt veszítik el életüket.

A Lágymányosi Spari Kajak-Kenu Egyesületnél kezdte pályafutását a néhai Kolonics György többszörös kajak-kenu olimpiai- és világbajnok is, aki hirtelen szívhalál miatt vesztette el az életét. Az Újbudán működő Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, Dieter Knoll elmondta: a megrázó haláleset után döntöttek úgy, hogy felszerelik központjukat és gyáraikat a hirtelen szívleállást korrigáló készülékkel, illetve az önkormányzatoknak is felajánlanak egy-egy készüléket.

Egyébként a kerületben több helyen is vannak már újraélesztő készülékek, így az Újbuda Önkormányzat okmányirodájában, a Fehérvári úti rendelőintézetben, a Kelenföldi pályaudvaron. Hat újbudai középiskolában pedig oktató defibrillátorokon tanítják a készülék kezelését - mondta Molnár Gyula a kerület polgármestere.

A Henkel a készülékeken túl, ingyenes tanfolyamok finanszírozását is vállalta mind a csónakház dolgozói, mind az irodaházában a munkatársak számára, hogy mindig legyen, aki használni tudja a berendezést.

defibrillátor Henkel Újbuda
Kapcsolódó cikkek