Cégvilág

Hősök, Lost, Grace Klinika – A letöltők kedvenc sorozatai

Ismét összeállította a legtöbbet letöltött tévésorozatok TOP 10-es listáját a TorrentFreak. Megállapításaik szerint a lista élén álló Hősök egyes epizódjait többen töltötték le illegálisan, mint ahány nézőt a sorozat az Egyesült Államokban egy-egy héten a tévé elé ültetett.

A tévésorozatok évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az illegális letöltők körében. A televízióban sugárzott, majd engedély nélkül az internetre - nemritkán kalóz felirat kíséretében - feltöltött sorozatok egyes epizódjait ma már milliók töltik le a forgalmazók és tévétársaságok nem kis bánatára.

A TorrentFreak által a többek között a BitTorrent tracker oldalak letöltési mutatóinak összegzésével készített Top 10-es lista szerint a tavalyi évben a Hősök című sorozat bizonyult a legnépszerűbbnek az internetes kalózok körében. A sorozat egyes epizódjait átlagosan több mint 6,5 millió alkalommal töltötték le 2009-ben. Második helyen a Lost – Eltűntek végzett a maga epizódonkénti 6,3 milliós letöltési számával, míg az átlag 3,4 milliós letöltéssel a Szökés került a virtuális dobogó harmadik fokára – tudósít a HENT hírleve.

A fenti sorozatok mellett a tíz leggyakrabban letöltött sorozat közé 2,78 milliós letöltési számmal jutott be Dexter, közel 2,6 millió letöltéssel Doktor House, és epizódonkénti kétmillió feletti letöltési számmal került be a 24 és a Született Feleségek is. A listát záró sorozatok közül alig maradt el a kétmilliós letöltéstől a Terminátor – Sarah Connor krónikái, míg a Grace Klinika egyes epizódjait átlagosan 1,7, a True Blood részeit pedig 1,6 millió alkalommal töltötték le.

A Nielsen amerikai nézettségi adatainak összevetésével készülő felmérés szerint a tízes listán két olyan sorozat is szerepel, amelynek egyes epizódjait több alkalommal töltötték le, mint ahány nézőt a sorozat a fő piacnak számító Egyesült Államokban hétről hétre a tévé elé ültetett. A listát vezető Hősökre bő fél millióval kevesebb, azaz heti átlag 5,9 millió néző volt kíváncsi. Hasonló a különbség a Dexter esetében is, a 2,78 milliós letöltés ellenére a sorozatot hetente átlagosan csak 2,3 millióan nézték.

lost torrent torrenfreak Hősök szökés Grace klinika BitTorrent letölt terminátor
Kapcsolódó cikkek