Cégvilág

Megszakadtak az orosz-fehérorosz olajtárgyalások

Megszakadtak a tárgyalások szerdán Oroszország és Fehéroroszország között, ahol Oroszország idei fehéroroszországi olajexportjának a feltételeiről volt szó - jelentette a BelTA fehérorosz állami hírügynökség a fehérorosz küldöttség egyik név nélkül idézett tagjára hivatkozva. Eközben az orosz energiaügyi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy csütörtökön folytatódnak az egyeztetések.

A fehérorosz kormány képviselői azt szeretnék elérni, hogy Oroszország ne csak a fehérorosz fogyasztásra szánt kőolajat szállítsa vámmentesen, hanem a feldolgozásra, majd továbbexportálásra szánt mennyiséget is.

A hírügynökség által idézett forrás szerint a délelőtti moszkvai megbeszélésen közeledtek a nézetek, majd az orosz küldöttség visszavonult, hogy magasabb szinten egyeztessen. Amikor visszatért, határozott elutasítást kapott a fehérorosz kérés.

A fehérorosz kormány szóvivője a Reutersnak azt mondta, hogy a megszakadt tárgyalások ellenére továbbra is Moszkvában tartózkodik a fehérorosz küldöttség.

Eközben az orosz energiaügyi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy már a közeljövőben megállapodás születhet a két ország között, a tárgyalások pedig folytatódnak csütörtökön.

Fehéroroszország napi 400 ezer hordó orosz kőolajat kap a Barátság (Druzsba) vezetéken keresztül.

Németország olajfogyasztásának 15 százalékát, míg Lengyelország a háromnegyedét kapja a Fehéroroszországon áthaladó olajvezetéken.

tárgyalások fehérorosz olaj Orosz
Kapcsolódó cikkek