Nagyobbat harapott az okos telefon piacból a Nokia
A Nokia közlése szerint az előző negyedévi 35 százalékról 40 százalékra emelte az okos telefon piacon szerzett részesedését. Ezzel ismét felcsillant a remény a finn óriás számára, amely korábban veszített piacából az Apple javára.
A Financial Times tudósítása szerint a teljes mobilpiacot tekintve is javult a Nokia helyzete. A korábbi csökkenés után most 10 százalékos volumennövekedésre számít a cég 2010-ben. A részvényenkénti megtisztított negyedéves profit kissé csökkent az előző évhez képest, de a 0,25 eurós adat még így is meghaladta a legtöbb elemző várakozásait.
Az alap eszköz- és szolgáltatási divíziókban növekedtek az értékesítések, viszont gyengébben teljesített a Nokia Siemens Networks. A hálózati berendezéseket gyártó leányvállalat rosszabb eredményének nyomán a cég teljes értékesítése 5 százalékkal csökkent.
Olli-Pekka Kallasvuo vezérigazgató szilárdnak nevezte a Nokia teljesítményét és úgy vélte, hogy a közelmúltban bemutatott okos telefonok sikeresnek mondhatóak.