Egyre több vitamin fogy, a drogériák a népszerűek
A múlt év első kilenc hónapjában 12 százalékkal nőtt a vitaminpiac az előző év hasonló időszakához képest, amely jelentős mértékben meghaladja a megelőző időszak mintegy 2 százalékos növekedését – derül ki a GfK LHS HealthCare gyógyszerészek, patikai vásárlók és lakosság körében végzett kutatásaiból, valamint a háztartások privát fogyasztását mérő Consumer Tracking adataiból.
Míg 2008-ban az ügynöki hálózatok törtek előre, tavaly a drogériák forgalma nőtt jelentős mértékben, 60 százalékkal a vizsgált időszakban. Így már minden ötödik vitaminra költött forintot ebben a bolttípusban hagytak ott a vásárlók. A gyógyszertárak vitamin értékesítése összességében 21 százalékkal nőtt, a piac 62 százalékát itt értékesítették.
Mindez egyrészt a drogériák erősödő aktivitásának köszönhető a vitaminok és vitaminozott készítmények terén. Elsősorban az egy vásárlás során vitaminokra fordított összeget tudták közel 50 százalékkal növelni 2009-ben, emellett pedig 10 százalékkal nőtt a drogériákban vitaminokat vásárlók aránya. Ugyanakkor az ügynöki hálózatban forgalmazott vitaminok árszintje jóval magasabb az átlagosnál, így az általános trendeknek megfelelően sokan visszatértek a hagyományos értékesítési csatornák alacsonyabb árú készítményeihez.
Az átlagos árszintet tekintve a szupermarketek vezetnek a hipermarketek és kisboltok előtt, ezt követik a gyógyszertárak, majd a drogériák és az alternatív értékesítési csatornák.


