BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kendőzetlen erőszak a hírműsorokban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az RTL Klub Híradója mutatta be tavaly a legtöbb erőszakos jelenetet – arányuk az összes tudósításon belül 42 százalék volt –, és ezzel átvette a vezetést a TV2 napi hírműsorától, amely évek óta az első helyen állt – derül ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) friss jelentéséből, amely négy kereskedelmi, két közszolgálati, valamint két hírtelevízió összesen 223 hírműsorát vizsgálta 2009 első felében mintegy 91 órán át. A médiahatóság megállapításai szerint soha nem látott szintre emelkedett a bűncselekményekről beszámoló hírek aránya, a korábbiaknál jóval nagyobb figyelmet kaptak ugyanis a nemzetközi és hazai politikai, illetve társadalmi konfliktusok.

A testület megállapította, hogy az esti beszámolók jelentős része az erőszak-ábrázolás szempontjából problémásnak minősült, ugyanis 933 tudósítás – vagyis a hírek több mint negyede – tartalmazott agresszív reprezentációt. Az eddig nem vizsgált, a mintában új szereplőként feltűnt Hálózat TV szerkesztősége törekedett egyedül arra, hogy mellőzze az erőszakos és brutális híreket – írja az anyag. Kiderült, hogy 2009-ben a hírműsorok átlagosan 1,21 percet szántak egy-egy híranyagra, azonban ha az erőszakot is tartalmazott, akkor három másodperccel rövidebben számoltak be róla.

Az elemzett hírek többsége valamilyen szándékos brutalitást mutatott be, a műsorszolgáltatók közül leginkább a hírcsatornák mozdultak el a direkt módon elkövetett agresszió bemutatásának irányába. Az elemzés szerint a Hír TV mellett a két közszolgálati adó fektetett nagyobb hangsúlyt az áldozatok szenvedésére, míg az anyagi kárral járó, illetve az állatok halálát követelő tragédiák prezentációja az RTL hírműsorában jelent meg a leghangsúlyosabban. A megrázó híregységek negyedéhez csatoltak olyan képes összeállítást, amelyben valamilyen erőszakos jelenet volt látható. Az elemzést készítő ORTT tudományos munkatársa, Baranyai Eszter a Világgazdaságnak elmondta, 2003-ig folyamatosan nőtt az erőszakos, brutális tartalmú hírek aránya, azóta ezen a szinten stagnál. Mint hozzátette: legfeljebb a témák változnak évről évre, az arány azonban alig. A szakember hozzátette: a kutatás alapjában véve felderítő hatású, jogi következménye nincs.

A testület az eredmények tudatában ajánlást készít a vizsgált hírszerkesztőségeknek, amelyben a hazai tapasztalatokat, valamint az azzal összecsengő vagy éppen ellentétes nemzetközi trendeket mutatja be. Ezek után konzultáció indulhat el az ORTT és a vizsgált szerkesztőségek között, amelyeknek lehetőségük van a kutatásban problémásnak talált elemekről és a módszertanról is bővebb felvilágosítást kérni. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.