BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szinten marad az idén a Synergon csoport

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Synergon csoport 2009-ben az egy évvel korábbinál valamivel kisebb, 17,7 milliárd forint árbevételt könyvelhetett el, eredménymutatói viszont növekedtek az előző évhez képest. Lazarovits Márk, a társaság vezérigazgatója a múlt év értékelése kapcsán fontos eredménynek tartja, hogy tavaly is sikerült olyan szerződéseket kötniük, amelyek megalapozhatják az idei évet.

A teljesség igénye nélkül megemlítette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság eszközszállítási tenderét, a Magyar Államkincstárral megkötött rendszertámogatási szerződéseket. Részben ezekre is alapozva az informatikai csoport az idén szinten tartott bevételi- és üzemieredmény-tervvel számol. Az idei év lehetőségeit a folytatódó recesszió, az IT-beruházások stagnálása mellett a verseny éleződése és természetesen a közelgő választások is befolyásolják. Kiemelte: ma már nem elegendő minden ügyfél minden kívánságának teljesítése, a hatékonyság növelése érdekében meg kell találni a cég számára fontos iparágakat. A vezérigazgató ebbe a körbe sorolta egyebek mellett a közlekedést, a környezetvédelmet és az energetikát. A Synergon csoport tavalyi árbevételének 21 százalékát a távközlés és a médiaszektor, 14 százalékát a banki és a pénzügyi szektor, 16 százalékát az ipar és a szolgáltatói szektor, 38 százalékát pedig az egészségügy, az állami és közigazgatási szektor adta. Az egyéb, értékesítésből származó árbevétel 11 százalékot tett ki. Az elmúlt évben elbocsátásokra is szükség volt, mintegy 70 fővel csökkent a ma 355 főt foglalkoztató társaság munkaerő-állománya.

A Synergon vezetése szükségesnek ítéli ugyanakkor a szervezeti átalakítást is, amelynek már nem csupán a hatékonyságot, hanem az innovációt is szolgálnia kell. VG


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.