Cégvilág

"Tele vagyunk nehéz ügyekkel" - Baló új műsort kap

Kassza címmel indul Baló György új műsorsorozata holnaptól, február 4-étől az m1-en. A közéleti vitaműsor hetente, élőben, 50 percben jelentkezik, csütörtök esténként 20 órakor.

„Egy gazdaságilag és társadalmilag is nehéznek ígérkező, a válságtól függetlenül is feszültségektől szikrázó év elején járunk Magyarországon. Közelegnek a választások. Minden eddiginél intenzívebb médiazuhatag éri el a nézőket. Most különösen nagy az igény a hiteles szóra” – mondja az időzítésről Baló György.

„Hetente egy-egy témát alaposan kibontunk és körüljárunk az élő adásban. Azt kínáljuk a nézőknek, hogy amikor ígéretek, programok, tervek és persze pártok versengenek egymással, legyen tényeken alapuló, szakszerű információjuk, ezzel együtt pedig esélyük az értékeléshez” – ismertette a műsorvezető.

Az MTV szerint a Kassza nem politikai adássorozat, mert az elérhető legjobb szakértők segítségével szembesít egymással két, esetleg három érvelést, és azt, hogy milyen megoldási-kitörési javaslatok vannak a fontos ügyekben.

„Tele vagyunk mindannyiunkat érintő, de nehezen követhető, sokszereplős, bonyolult ügyekkel. Van, aki megelégszik annyival, amennyit a hírekből megismer róluk, de van, aki többet akar tudni. Sokkal többet. Ahhoz, hogy amikor erre szüksége van, tájékozottan dönthessen” - mondja Baló György. 

kassza Baló műsor mtv
Kapcsolódó cikkek