BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túl nagy kockázatot jelentenek a kkv-k

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Még mindig a túl nagy kockázat áll a meghiúsult pályázati kezességvállalási igénylések többségének a hátterében – állítja Zoltán Csaba, a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója. Holott megítélése szerint az elutasítások egy része megelőzhető lenne, ha a kis- és középvállalatok reálisan mérnék fel a finanszírozási lehetőségeiket, s olyan értékben pályáznának, amelyhez az önerőt valóban hozzá tudják rendelni.

A Start Tőkegarancia Zrt. összesítése szerint egyébként tavaly másfélszer több pályázati kezességvállalási igény érkezett a céghez, mint 2008-ban, és jelentősen megnőtt az eredménytelen igénylések száma is. A legtöbb esetben az elutasítások oka a vállalkozás feszített likviditási helyzete, a nem egészséges mérlegszerkezet, az eladósodottság magas szintje, a gyenge jövedelmezőség, illetve a készpénztermelő képesség hiánya volt a múlt évben.

Elsősorban a kis- és mikrovállalkozások veszélyeztetettek, ezek rendszerint alultőkésítettek, és gyakran küzdenek likviditási nehézségekkel.

A pályázati szerződésben lefektetett vállalások teljesíthetőségén túl az elutasítási okok között szerepelt, ha a vállalkozás vezető tisztségviselője olyan társaság vezetője vagy tulajdonosa volt, amely ellen felszámolás indult az elmúlt öt évben. A Start Zrt. 2010-től a gazdasági környezetre tekintettel némileg könnyített ezen a feltételen; abban az esetben, ha a pályázó tulajdonrésze egy felszámolásban érintett vállalkozásban 25 százalék alatti, a Start Zrt. kezességet vállalhat pályázatára, egyéb esetben nem.

A megnövekedett elutasítási arány ellenére egyébként a cég az elmúlt két évben mintegy 3,9 milliárd forint értékben vállalt kezességet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.