Bevásárolt a Merck német gyógyszercég
A gyógyszer- és vegyipari érdekeltségekkel rendelkező német Merck KGaA megállapodott az amerikai Millipore biotechnológiai eszközöket gyártó cég felvásárlásáról, mintegy hatmilliárd dollár értékben – tudósított a Reuters. A darmstadti központú Merck közleménye szerint a részvényenkénti 107 dolláros ajánlat 13 százalékkal magasabb a Millipore papírjainak pénteki záróértékénél. A részben készpénzzel, részben hitellel fedezett összeggel a Thermo Fisher Scientific Inc. ellenajánlatát sikerült túlszárnyalnia. A Millipore és a Merck igazgatósága már jóváhagyta az ügyletet, azonban az előbbi közgyűlésének is rá kell még bólintania a tranzakcióra, hogy lezártnak lehessen tekinteni az akvizíciót.
A felvásárlással a Merck – amely egyben a világ legnagyobb folyadékkristály-gyártója – az eddigi 25-ről 35 százalékra növeli árbevételén belül a kemikáliák súlyát. A Merck a Millipore-nak a gyártás és tesztelés terén szerzett tapasztalatát és szaktudását is felhasználja a jövőben – áll a gyógyszeripari társaság közleményében.
Iparági elemzők szerint a Merck lépése logikusnak tűnik, azonban felhívják a figyelmet, hogy a német vállalat jóval a piaci árat meghaladó öszszeget fizet ki a gyógyszeriparban használatos szűrőket és tisztítóberendezéseket előállító amerikai cégért. VG


