BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közös üzletben a Libra és a Kulcs-Soft

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A magyar szoftverfejlesztő cégek önállóságuk megtartása mellett új utakat keresnek a piacon a hosszú távú fennmaradás érdekében. Ennek egyik példáját az a stratégiai megállapodás illusztrálja, amelyet tegnap írt alá a hazai ügyviteli szoftverpiac két meghatározó cége, a Kulcs-Soft Nyrt. és a Libra Szoftver Zrt. A szerződés szerint a két társaság vállalja egymás termékeinek viszontértékesítését és marketingtevékenységeik összehangolását.

Sok ugyanis a közös vonás a két cég között, mindkettő története a 80-as évekre nyúlik viszsza, de legalább annyi különbség is található köztük, mégis megvalósíthatónak vélik az együttműködést. A Kulcs-Soft a dobozos szoftverek piacát célozta meg, a Libra pedig a komplex, integrált rendszerek területén tevékenykedik, így termékeik és célcsoportjuk nincs átfedésben, hanem kiegészítik egymást. „Arra a felismerésre jutottunk, hogy az értékesítésünk és a marketingünk összehangolásával a teljes hazai piacot le tudjuk fedni az egyéni vállalkozóktól a több ezer fős nagyvállalatokig” – jelezte Kulcsár Tibor, a Kulcs-Soft elnök-vezérigazgatója.

„Úgy állapodtunk meg a Kulcs-Softtal, hogy akinek a Libra túl nagy és bonyolult, azoknak a Kulcs-programokat ajánljuk, akik pedig felhasználóik közül »kinövik« a dobozos termékeket, és komplex, integrált rendszert keresnek, azoknak a Kulcs-Soft a Librát ajánlja” – vázolta az együttműködés lényegét Faur Kálmán, a Libra Szoftver elnök-vezérigazgatója. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.