Nem nő a gyógyítási alapdíj
Januárban ugyan egyhavi pluszfinanszírozást (39,5 milliárd forint) kaptak az egészségpénztártól, ám azt a 100 milliárdos adósságot görgető intézmények többsége a tartozások kiegyenlítésére fordította.
Az elnök szerint a legnagyobb költség a kórházakban a 60-65 százalékos bérhányad, ám a 13. havi juttatás megszűnésével ez némileg módosulhat. Annál inkább, mert az intézmények többsége a magas adóvonzat miatt megszüntette a cafeteriajuttatásokat is. Szükség lenne a tényleges költségekhez igazítani a tb-díjakat (erről tavaly részletes elemzést is végeztek), és növelni kellene az immár negyedik éve 146 ezer forintos, egy betegesetre jutó gyógyítási alapdíjat – tette hozzá.
Az alapdíj az idén nem változik, annak összegét is rögzítették a kormány és a szakmai szervezetek múlt évi megállapodásában – közölte lapunkkal az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztálya. Erről a kórházak szakmai szervezeteivel tavaly októberben egyeztek meg. E szerint – a januári pluszfinanszírozás mellett – tavaly 10,5 milliárd többletpénzt is kaptak. Megállapodtak az aktív fekvő betegeket gyógyító kórházakban végezhető teljesítmények keretszámáról is, ezt kiosztották a kórházaknak.
A minisztérium sajtóosztálya arról is tájékoztatott, hogy a kormány és a szakszervezetek megállapodása alapján a közalkalmazotti státusban foglalkoztatott egészségügyi dolgozók keresetkiegészítést kapnak. Ennek első esedékes részletét az OEP februárban átutalta, az erre szánt összeg nem érinti a múlt év őszén kötött megállapodást.