Új irattározót épít a Doktár Kft. Pécsett
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságVéber Veronika projektmenedzser arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a cég az 50 százalékban európai uniós támogatással megvalósuló beruházás keretében az ősz végére a meglévő három mellé egy 645 négyzetméteres könnyűszerkezetes ingatlant épít kökénypusztai telephelyén. Az épületben az iratok átvételéhez, az adminisztratív munkához szükséges iroda és szociális helyiségek kapnak helyet, a pályázati forrásból egy multifunkcionális fénymásolót is vásárolnak.
A magyar tulajdonú Doktár Kft. 2003-ban alakult, elsősorban a Dél-Dunántúl irattározási igényeinek kielégítésére. Jelenleg mintegy 2000 vállalkozás 50 ezer folyóméternyi iratát őrzi. Olyan megszűnő vállalkozásokról van szó, amelyek munkaügyi, számviteli és történelmi jelleg szerint csoportosított dokumentumait a levéltári törvény szerint meg kell őrizni. A Doktár a számviteli iratokat 8-10, a munkaügyieket 50 évig köteles megőrizni, megfelelően tárolni.
A cég ma 4 telephelyen és 6 irattárában 13 dolgozót foglalkoztat, legnagyobb partnerei a felszámolásra kerülő társaságok, illetve az őket képviselő felszámolók. Tőlük a Doktár egyre több megrendelést kap, különösen a gazdasági válság kirobbanása óta, ennek és legújabb beruházásának okán a közeljövőben öttel növeli alkalmazottai létszámát.
A 3 millió forint tőkével működő társaság fejlődését mutatja, hogy amíg 2005-ben még 52 millió, 2007-ben 137 millió, 2008-ban már 211 millió forint árbevételt könyvelhetett el.


