Cégvilág

Van segítség az agyvérzéses koraszülötteknek

Javítja a koraszülött babák túlélési esélyeit egy speciális új technika, amellyel "átmossák" az agyvérzést elszenvedett újszülöttek agyát. A Pediatrics című szakfolyóiratban megjelent tanulmányt a BBC hírportálja ismerteti.

A Bristoli Egyetem kutatói hetvenhét koraszülöttet vontak be tanulmányukba, amelyben vagy a hagyományos, vagy az általuk kifejlesztett új módszerrel kezelték az agyvérzésen átesett újszülötteket. Az eredmények szerint sikerrel alkalmazták az új technikát, amelyben csövek segítségével juttattak folyadékot a babák agyába. Az eljárás alatt szigorúan ellenőrizték az agyban lévő nyomást, hogy ne okozzon további károsodást a folyadék.

Az agyvérzés nem ritka a koraszülötteknél, szövődményként agykárosodást vagy akár halált okozhat, ezért a kutatók úgy vélik, hogy kockázatot csökkentő technikájuk újszülöttek életét mentheti meg.

Szakértők szerint az eddigi eredmények bíztatóak. A vizsgálatban részt vevő, súlyos agyvérzést elszenvedett koraszülöttek hetvenegy százaléka halt meg kétéves kora előtt, ha a hagyományos kezelést alkalmazták, míg az új eljárással kezelt babáknak csak 54 százaléka.

Az egyik első baba, akinél még a most ismertetett tanulmány előtt alkalmazták a technikát, ma már kilencéves. Életben maradására csupán egy százalék esélyt adtak az orvosok, amikor a vártnál 13 héttel korábban megszületett, ezzel szemben ma ugyanúgy éli gyerekkorát, mint kortársai. A fiúnak újszülöttkori agyvérzése következtében enyhe fokú bénulása van ugyan teste bal oldalán, ám mentális problémája nincs, az átlagosnál jobban olvas, és kiváló a számítógépek terén.

gyógyítás koraszülött agyvérzés
Kapcsolódó cikkek