Csak a Duna Televízióra nem érkezett panasz a médiahatósághoz
Az ismert politikai szervezetek közül csak a Jobbik Magyarországért Mozgalom terjesztett elő panaszokat, összesen nyolcat. Más párt nem jelentkezett panasszal. Ez a körülmény értékelhető úgy, hogy a műsorszolgáltatók viselkedése a kampányban többségében megfelelt a pártok elvárásának – áll az ORTT közleményében. A nézőktől és hallgatóktól összesen nyolc beadvány érkezett, tíz a civil szervezetek részéről, kettőt pedig „egyéb” kategóriába sorolt a bizottság.
Figyelemre méltó tény, hogy az összesen huszonnyolc panaszból egyetlen egy sem érintette a Duna Televízió Zrt.-t, azaz sem politikai párt, sem magánszemély, sem társadalmi szervezet nem kifogásolta az adó műsorszámait. Annak ellenére sem, hogy a csatorna jelentős terjedelemben foglalkozott hír- és elemző műsoraiban a választási kampánnyal, a pártok terveivel és elképzeléseivel, a politikai küzdelmek alakulásával a választás első és második fordulójában.
A panaszbizottság jelentése tehát visszaigazolni látszik a köztelevízió törekvésének sikerességét, miszerint kiemelten ügyelt a politikai versenybe beszálló pártok kiegyensúlyozott és a közszolgálati normáknak megfelelő, korrekt, tisztességes szerepeltetésére.
Szabó Béla, az ORTT Panaszbizottságának soros elnöke szerint idén összességében is feltűnően kevés panasz érkezett, ami szerinte azzal magyarázható, hogy megszokták egymást a partnerek. A műsorszolgáltatók pedig vélhetően az eddiginél is jobban ügyeltek a pártok igényeire, a politikai erők kiegyensúlyozott bemutatására.


