Cégvilág

Négyből három Facebookozó fél a főnökétől

Az F-Secure információbiztonsági cég felmérése szerint a közösségi portál felhasználóinak jelentős része nem veszi fel ismerősei közé a főnökét, mert tart a következményektől.

A cég 450 Facebook felhasználót kérdezett meg a szokásairól, a résztvevők 73 százalékáról kiderült: nem jelölték be barátként főnöküket, mert attól tartanak, hogy a portálon tanúsított viselkedésük az állásukba kerülhet. 77 százalék nyilatkozott úgy, hogy személyes adatainak védelmében igénybe veszi a közösségi portál eszközeit.

A felmérés szerint a felhasználók egyre tudatosabbak a jogaikat illetően, ezt megerősíti, hogy a megkérdezettek 35 százaléka már beküldött olyan hozzászólást, amelyet később megbánt – írja a Telegraph. A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg a múlt héten jelentette be a Connect nevű szolgáltatás átalakítását, amelynek segítségével a közösségi oldal más portálokkal is képes megosztani az adott felhasználóra vonatkozó információkat.

A megújult alkalmazás több jogvédő szervezetből váltott ki éles tiltakozást, az Electronic Frontier Foundation pedig egyenesen útmutatót adott ki arról, hogyan lehet megkerülni ezt az újítást.


 

felhasználó főnök közösségi portál Facebook f-secure
Kapcsolódó cikkek