Cégvilág

Pécsi busz-gate: gyanúsított a cégvezér

Gyanúsítottként hallgatták ma ki a Pécsi Közlekedési Zrt. vezérigazgatóját, Keczer Lászlót, aki megalapozottan gyanúsítható közel 1,2 milliárd forint - jogi minősítés szerint - különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

A vezérigazgató panaszt tett a gyanúsítás ellen, és megtagadta a vallomástételt. Szabadlábon védekezik, az ügyben még tart a nyomozás.
A pécsi buszeladások ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indult nyomozás még tavaly júniusban a pécsi polgármester, Dr. Páva Zsolt feljelentése alapján - olvasható a rendőrség közleményében.

Mint ismert, tavaly júliusban, a PK Zrt. eladta autóbuszait egy, többek közt a pécsi közlekedési társaság tulajdonában álló cégnek, a PK Busrent Kft.-nek, hogy azokat visszabérelje tőlük – írja a bama.hu.

Az ügyletről tavaly novemberben nyilatkozott  a bama.hu-nak Keczer László. "Szó sincs arról, hogy eladtuk volna a buszokat, és visszautasítom, hogy egyetlen fillérrel is megkárosítottuk volna a várost! Az eladás helyett is sokkal szerencsésebb és pontosabb az üzleti életben ismert, kiszervezés (outsourcing) szót használni” – mondta Keczer László. „Ám a buszok kiszervezése csak egy megoldás volt azok közül, amelyet annak érdekében ajánlottunk partnerünknek, hogy lecserélhessük az elöregedett pécsi buszparkot. Más lehetőségeket is felajánlottunk, amelyeket azonban elvetett a város és a Pécs Holding is. Ha minden rendben lett volna, a Busrent Kft.-re nem lett volna szükség" – nyilatkozta.

gyanúsított buszeladás Keczer László Pécs
Kapcsolódó cikkek