A cég az üzleti környezet mellett Szlovákia euróövezeti tagságát is vonzónak tartja. Másrészről viszont kérdéses egy ilyen beruházás jövője, hiszen a Brilliance Automotive Holding a közelmúltban hagyott fel európai exportjával, miután három év alatt a tervezett 150 ezerrel szemben csak 502 kocsit értékesített.
Az állami tulajdonban lévő JAC eredetileg teherautógyár volt, és csupán néhány éve kezdte meg személykocsi-palettájának fejlesztését. Közleménye szerint tavalyi árbevétele elérte a hárommilliárd dollárt, és évi 500 ezres gyártókapacitása révén Oroszországba, Ukrajnába, valamint Latin-Amerikába és Afrikába exportál.
Ám odahaza mindössze 123 ezer személykocsit értékesített a múlt évben, és ezzel csak a 11. helyen áll a hazai márkák sorában. Pedig Kínában a tavalyelőtti 6,492 millióval szemben 9,848 millió személykocsi talált gazdára 2009-ben, és az értékesítésbővülés dinamikája még mindig élénkül.
A világ legnagyobb márkái már jó ideje létrehozták kínai vegyes vállalataikat, amelyeket folyamatosan fejlesztenek. A PSA Peugeot Citroën csoport éppen a múlt héten jelentette be, hogy szándéknyilatkozatot írt alá a Changan autóipari csoporttal egy kishaszonjárműveket és személykocsikat gyártó 50-50 százalékos vegyes vállalat alapításáról.