Ezer új munkahelyet hoz létre a Bosch itthon
Igaz, így is 250-nel kevesebb embernek fog munkát adni, mint 2008 végén, ám a válság idején ilyen mértékű létszámbővítés párját ritkítja. Csupán Miskolcon és Hatvanban több mint 400 új munkahely létesül azáltal, hogy megkezdődött a walesi generátorgyártás áttelepítése, ugyanakkor heteken belül megkezdődik egy új gyártócsarnok építése a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-nél.
A hatvani Robert Bosch Elektronika Kft., a cégcsoport legnagyobb, 2500 főt foglalkoztató hazai gyára folyamatosan bővült 2009-ben és több mint 200 új mérnök és közgazdász gyakornokot alkalmaztak: legtöbbjük számára hosszú távú munkalehetőséget kínálnak.
A cégcsoport az elmúlt évben a válság ellenére is növelte K+F területre fordított összeget, sőt a tavalyi 36,3 millió eurót követően az idén 46,1 milliót szánnak erre a területre - mondta el Thomas E. Beyer, a magyarországi Bosch-csoport vezetője és a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója kiemelve, hogy a konszern a gazdasági nehézségek ellenére is hosszú távra tervez, és elsőrsorban a kutatás-fejlesztésre fókuszál.
Így megszakítatlanul folyik az a két éve kezdődött és 2012-ig tartó - összesen 9 milliárd forintos - beruházás sorozat, amely révén a Bosch jelenleg 430 fős budapesti autóipari fejlesztési központja év végére már 500 mérnököt alkalmaz, két év múlva pedig közel 650 magasan képzett szakembernek ad munkát.
Még ebben a hónapban megalakul az "Együtt a jövő mérnökeiért" szövetség, amelynek alapítója két tucatnyi ipari nagyvállalat. A szövetség létrejötte a Bosch által két éve azonos elnevezéssel megtartott konferencia eredménye, amelynek az volt a célja, hogy közelítsék a mérnökképzést az ipar igényeihez.
Thomas E. Beyer mai évértékelőjében kiemelte: a konszern magyarországi cégcsoportja olyan szerkezeti változtatásokat és stratégiai intézkedéseket tett 2009-ben, amelyek elősegítik a válságból való gyorsabb kilábalást.
A hajtás- és vezérléstechnikai pneumatikus alkatrészek, valamint hajózási alkatrészek egri gyárában, a Bosch Rexroth Pneumatika Kft.-nél például – 2 millió eurós beruházás eredményeként – tavaly nyáron kezdődött a nyomda-, a textil-, valamint a csomagolóiparban használatos gépek precíz mozgásait vezérlő pneumatikus készülékek sorozatgyártása. A Robert Bosch másik miskolci vállalatánál, elektromos kéziszerszámokat gyártó Power Tool Kft.-nél pedig 2,2 millió eurós beruházással két új gyártósort telepítettek, amelyen új típusú pneumatikus fúrókalapács készül az európai piac számára. A fúrókalapács tervezésében az üzem 80 fejlesztőmérnöke is részt vett.