Cégvilág

Haszonnal zárná az évet a Sony

Bár a Sony mínuszban fejezte be az elmúlt üzleti évet, mostanra jelentősen csökkentette veszteségeit és a 2011-ben záruló üzleti évet már feketében zárja a tervek szerint.

A 2010 márciusában végződő üzleti évben a Sony 40,8 milliárd jenes veszteséggel zárt, ez jelentős javulás a tavalyi év 98,9 milliárd jenes mínuszához képest. A japán elektronikai óriás negatívban zárta az évet tavaly és tervei szerint a következő évben ismét nyereséges lesz. 2011 márciusáig 160 milliárd jenes profitra számít a vállalat, kissé alulteljesítve az elemzők 200 milliárd jenes várakozásait – jelenti az AFP.

Howard Stringer, a Sony első külföldi vezérigazgatója hatalmas nyomás alatt áll, hiszen a Sony 1958-az tőzsdei bevezetése óta csak egyszer jelentett teljes éves veszteséget. A menedzser jelentős átalakításba kezdett a cégnél, ennek keretében 20 ezer alkalmazottat bocsátottak el és a korábban tervezettnél erősebben, 330 milliárd jennel csökkentette működési költségeit.

A Sony elsősorban a televízió üzletágra számít a további erősödésben: az üzleti év végéig 10 millióval, 25 millióra emelné az eladott készülékek számát. Júniusban kezdi meg a vállalat a 3D készülékek értékesítését, követve a rivális Sharpot és a Samsungot. Tervei szerint az év végére a teljes, eladott TV-mennyiség 10 százalékát teszik majd ki a háromdimenziós készülékek.

negyedév profit veszteség év Sony
Kapcsolódó cikkek