Cégvilág

Keserűen csalódtak a magyar cégek

Minden eddiginél magasabb volt a késedelmes vagy nemfizetések aránya Nyugat-Európában 2010 elején, így vállalkozások nagyobb számban fordultak követeléskezelőhöz, áll az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb felmérésében.

Az Atradius tapasztalatai szerint a magyar vevők fizetési szokásai jelentősen nem változtak. „Ennek hátterében az állhat, hogy a romló gazdasági környezet hatására a szállítók szigorúbban felügyelik számláik kifizetését. Jelentősen ront ugyanakkor a képen, hogy részben az érthetően türelmetlenebb szállítók, részben a forráshiányos, saját tartalékaikat felélt vevők miatt a fizetésképtelenségi eljárások száma jelentősen nőtt.

Magyarországon az újonnan indított felszámolások 30 százalékkal nőttek 2009-ben az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ugyanakkor sajnos az eljárások túlnyomó része megtérüléssel továbbra sem kecsegtet” – állítja Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója.

Külföldi szállítók magyar vevőkkel szemben továbbra is jelentős késedelemmel tudják érvényesíteni a követeléseiket, igaz hazai – és korábbi magyarországi – rossz tapasztalataik következtében óvatosabbak a hitelre szállításokkal, így kintlévőségeik is jellemzően kisebbek. „A hitelezők érdekeit továbbra sem megfelelően védő, bonyolult jogszabályi háttér a külföldi szállítók követeléseinek érvényesítését fokozottan nehezíti – különösen mivel többnyire ők a helyi jogi szabályozást és a szokásokat kevéssé ismerik” – jegyzi meg Vanek Balázs.

Magyar szállítók külföldi vevői esetében továbbra is megfigyelhető, hogy egyes országokban – például Németország, Nagy-Britannia, és a Benelux államok – a hazainál kedvezőbb a fizetési morál, míg máshol – Olaszország és Spanyolország – legjobb esetben is csak a hazaival megegyező. Fontos, és legtöbbször fájó tapasztalatot szerezhettek a hazai vállalkozások az elmúlt egy-másfél évben korábban „biztosnak” hitt külföldi vevőik késedelmes fizetéseivel kapcsolatban, állítja Vanek Balázs.

 

Atradius felmérés nemfizetés fizetési morál késedelem fizetés szállító
Kapcsolódó cikkek