Hatszázmillió forint értékben fejleszti paksi kikötőjét a Sygnus Kft., többek között húszezer tonnás raktár, kamionjavító műhely és irodaház épül még az idén. A kivitelezők tervei szerint októberben átadják a raktárépületet, az irodaházat és a javítóműhelyt, illetve egy úgynevezett felsőpályás betároló rendszert is kiépítenek. A projekt része egy kirakodódaru beszerzése is. A cég az első kétállásos gabonaberakót 2003-ban adta át, 2006-ban elkészült a Paks II., egy egyállásos kikötő, amelynek tárolókapacitása ma már 45 ezer tonna. Ezt bővítik 20 ezer tonnával, amint levonul az ár a Dunán. A Sygnus Kft. Paks 100 kilométeres körzetében vásárol gabonát: Tolna, Baranya, Somogy, Fejér, Bács-Kiskun és Békés megyében érdekeltek. Évi forgalma saját árufelvásárlásból és exportból 300 ezer tonna, ehhez újabb 500 ezer tonna társul bérrakodásból és -szállításból. A cég a gazdasági válság ellenére több mint 30 százalékkal tudta növelni a forgalmát tavaly. 2008-ban 12, 2009-ben 16 milliárd forintot forgalmazott. VG