Cégvilág

Legyen adómentes a házikolbász!

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) azzal a kéréssel fordul az új kormnyzat fejlesztési tárcájához, hogy támogassa a falusi turizmus keretében nyújtott étkeztetés, az ún. vendégasztal szja-mentességét.

2007 és 2009 között már működött ez a kedvezmény, amellyel elsősorban turisztikai infrastruktúrával ellátatatlan vidékeken éltek, idén január 1-jével azonban eltörölték a vendégasztal intézményét – számolt be a Világgazdaság Online-nak a falusi turisztikában történt visszalépésről Zala Andrea, a FATOSZ főtitkára.

A vendégasztal jogintézménye azt célozta, hogy egy vidéken élő háziasszony, a szállásadás mellett, tiszta konyhájával, falusi koszttal várhassa az érkező látogatókat, akik így olyan tájjellegű magyar ételeket ízlelhetnek meg, amelyek a helyi alapanyagokból készültek.

A most május közepével életbe lépett, kistermelőkről szóló FVM-rendelet újból bevezeti ugyan a vendégasztal intézményét, de csak kis- és őstermelők élhetnek vele, és csak olyan alapanyagok vonatkozásában, amelyek kertjükből-szántójukból, esetleg a háztájijukból származik. Márpedig a falusi turizmussal éppen azok a falusiak szoktak élni – figyelmeztetett Zala Andrea –, akiknek a portáját nem csúfitja disznóól. A FATOSZ szerint értelmetlen leszűkíteni a vendégasztalt nyújtók körét a kistermelőkre: attól, hogy a gazdasszony a szomszéd ősteremelőtől veszi a levesbe valót, még ugyanolyan ízletes lesz az ebéd.

A cél az lenne, hogy a falusi turizmusról szóló ÖM-rendeletbe illeszék be újból a szállásadásra vonatkozó, 800 ezer forintos értékhatárig érvényesíthető szja-kedvezményt, illetve 400 ezres határig a vendégasztal-kedvezményt.

Ezzel aligha sérülne az intézményes vendéglátóipar érdeke: a 2007–2009 közötti tapasztalatok szerint falusi szállásadással, vendégasztallal azokon a vidékeken élnek, ahol más turisztikai alkalmatosság nincs. Konkrét példaként Zala és Zemplén aprófalvait említette kérdésünkre Haász Tamásné, a FATOSZ alelnöke.

A vendégasztal elterjedtségét nehéz megbecsülni. Létezésének két éve alatt az illetékes jegyzőknél kellett hozzá engedélyt kérni hozzá, a jegyzőknek azonban adatszolgáltatási kötelezettsége nem volt, a KSH egyébként is csak a szállásadásra vonatkozóan gyűjt adatokat, az értékhatár alatt ráadásul bevallási kötelezettség sem terhelte az így keresett jövedelmet.

Jóllehet a vonatkozó rendelet nem kötötte szakhatósági engedélyhez a vendégasztalt, sok jegyző – tévedésből – a tisztiorvosi szolgálathoz irányította  a folyamodókat. A FATOSZ több, mint ezer ilyen esetről tud, ebből következtetnek rá: 3-4 ezren éhettek evvel a szolgáltatási formával 2007 és 2009 között.

ÖM FVM vendégasztal Fatosz falusi turizmus
Kapcsolódó cikkek