Cégvilág

2020-ig túlélhet a Windows XP

A Microsoft ismét meghosszabbította a Windows XP túlélését azzal, hogy 2020-ig kiterjesztette az úgy nevezett downgrade jogosultságot.

Ennek alapján a cégek 2020-ig élhetnek a lehetőséggel, hogy ha a legújabb, Windows 7 operációs rendszert megvásárolják, térítésmentesen visszaállíthatják azt a Windows XP-re. A Yahoo Tech megjegyzi, hogy ezzel a Microsoft újabb túlélési lehetőséget biztosított régi operációs rendszerének, ami nem csoda, hiszen a felmérések szerint a cégek 74 százaléka jelenleg is ezt a rendszert használja.

A Microsoft azóta hosszabbítja meg az XP életét, amióta a Vista megjelent a piacon, főként, mert ezt a rendszert nem szívesen használták a cégek. A legújabb, hetes Windowst ugyan jól fogadták a felhasználók, de a vállalatok szívesebben dolgoznak egy operációs rendszerrel az összes számítógépen, így érhető, ha vonakodnak váltani.

Vista downgrade Windows XP
Kapcsolódó cikkek