Cégvilág

A Malév elkezdte törleszteni orosz hitelét

A Malév elkezdte törleszteni az orosz állami fejlesztési bankkal szemben fennálló 114 millió eurós hitelét, így fél év után először 465 ezer eurót utalt át a kamatszámlára - írta a Kommerszant című orosz napilap kedden a magyar-orosz kormányközi bizottságtól származó információkra hivatkozva.

A gazdasági-közéleti újság úgy tudja, hogy a hitelező Vnyesekonombanknál (VEB) vezetett számlára egy héttel ezelőtt érkezett meg a pénz. Az információt megerősítették a banknál, amely a magyar nemzeti légitársaság márciusi "visszaállamosításakor" beleegyezett a törlesztés átütemezésébe.

A magyar kormány márciusban döntött úgy, hogy 8,1 milliárd forint keretösszegű tulajdonosi kölcsönt biztosít a Malévnak a működését akadályozó likviditási gondok enyhítésére. A folyósítását akadályozta, hogy a részvényesek sokáig nem tudtak megegyezni a feltételekről. A VEB végül kiharcolta, hogy a kölcsön folyósításának fejében az új hitelező csak a légitársaság egyik leányvállalatára, a repülőgépek földi kiszolgálását ellátó Malév Ground Handlingre jegyezhessen be zálogjogot. Az alku megkötése után a magyar állam a hitel két részletét már folyósította, a július 1-jei adatok szerint összesen 3,44 milliárd forintot - mondta el a Kommerszantnak kormányközi bizottsági forrása.

A Malév végleges sorsa a július 20-ig megtörténő teljes helyzetfelmérés után dől el. A Malév 95 százaléka a magyar állam, 5 százaléka pedig a VEB tulajdonában van. Az orosz fejlesztési banknál azt mondják, hogy hajlandóak megválni részesedésüktől egy stratégiai befektető javára.

"Eleget tettünk szerepünknek, amikor a magyar kormány kérésére a kritikus helyzetben lévő légitársaság tulajdonosává váltunk. Ha a Malévnak stratégiai befektetője akad, eladjuk részesedésünket" - mondta a VEB elnöke.

A Kommerszant értesülései szerint a válság kitöréséig kínai és arab befektetők érdeklődtek a Malév iránt.

Borisz Ribak, az Infmost ügynökség vezetője az újságnak kifejtette, hogy nem lesz egyszerű stratégiai befektetőt találni a Malév számára, mert Európában sokkal vonzóbb befektetési célpontok is vannak, például a CSA cseh légitársaság.

Oleg Pantyelejev, az Aviaport ügynökség elemző szolgálatának vezetője emlékeztetett arra, hogy amikor nagy európai légitársaságok - például az Austria Airlines vagy a CSA - stratégiai befektetőt kerestek vagy privatizáció elé kerültek, elsősorban európai légitársaságok között találtak vevőt. Most, hogy a légi szállítás kezd kilábalni a válságból, ismét érdekessé válhatnak a légitársaságok a befektetők szemében - tette hozzá.

Malév Orosz hitel törleszt
Kapcsolódó cikkek