Fenntartható energiaárazás
Örömteli hírként érhetett sokakat, hogy a kormány első intézkedéseinek egyike a lakossági közüzemi energiaszámlák mérséklésére irányult. Valóban fontos, hogy a kabinetnek legyen véleménye és cselekvési bátorsága is arra, hogy a szükségszerűen felmerülő lakossági kiadásokat ésszerű keretek között tartsa, ezzel is növelve a háztartások egyéb javakra költhető forrásait.
A cél tehát jó, a megvalósítás módja azonban számos kérdést vet fel. A kormány ugyanis energiaár-moratóriumot hirdetett az egyetemes szolgáltatási körben, s ez főleg piaci mechanizmusok alapján árazódó termékek (villamos energia, illetve földgáz) esetében néhány érintett energiaszolgáltató társaság számára nem elkerülhető és nem átruházható pénzügyi veszteséghez vezethet. Ilyen végkifejlet esetén pont a stabilitás és a fenntarthatóság kerül veszélybe, hiszen a veszteséget elszenvedő társaság pénzügyileg ellehetetlenülhet és a tevékenység feladására kényszerülhet, illetve az állam EU-s vizsgálatot is kaphat a piaci folyamatokba való beavatkozás gyanúja esetén.
A fogyasztók, illetve a szolgáltatást nyújtó energetikai társaságok számára kölcsönösen elfogadható megoldás kialakítása tehát komplex feladat. Végig kell venni, hogy az egyes szereplők igényeinek való megfelelés milyen következményekkel járhat, illetve milyen konkrét lépésekkel kivitelezhető.
A politikai döntéshozók természetesen ki szeretnék elégíteni az olcsó (helyette célszerű lenne a „versenyképes árú” jelző alkalmazása) energia iránti fogyasztói/választói igényt, egyúttal bizonyítani kívánják, hogy a folyamatok élén állnak. A lakosság növekvő arányú tájékozott hányada azonban tisztában van vele, hogy nincs „ingyenebéd”, így a mesterségesen alacsonyan tartott árakat valamikor bizony nekik kell – természetesen kamatostul – megfizetniük. Ők ezért leginkább transzparenciát szeretnének (megérteni a közmű- és energiaszámlákon feltüntetett díjtételeket), valamint azt, hogy a piacnyitással összhangban befolyásolhassák szolgáltatóik megválasztását. Ez egyébként teljes mértékben összhangban van a legtöbb iparági szereplő érdekével is, akik jól tudják, hogy befektetéseik megtérülését leginkább átlátható szabályozási keretek és szabad fogyasztói döntéshozatalt magában foglaló piaci mechanizmusok jelentik.
A fentiek alapján tehát egy átláthatatlan, az érintett szakmai és fogyasztói érdekcsoportok képviselőivel folytatott dialógust nélkülöző döntéshozatali mechanizmuson alapuló moratórium inkább káros lehet, mint hasznos. A piaci szereplők számára – a már említett veszteségek mellett – a kiszámíthatatlanság miatti kockázat és költségnövekedés is problémát okoz, amelyet csak további díjemelésekkel tudnak kezelni. Extrém esetben az is előfordulhat, hogy az árnövelést végrehajtó cég már a veszteséges üzletet felvásárló kevés számú játékos egyike lesz, amely a domináns pozíciója révén nagyobb árérvényesítő hatalomhoz jut. Egy ilyen – sajnos jó eséllyel megvalósuló – forgatókönyv természetesen káros a fogyasztóknak is, mert bár rövid távon védettnek érezhetik magukat, hosszabb távon azonban áremelésen és korlátozott kereskedőválasztáson keresztül fizetik meg az átmeneti védőernyőt. Ráadásul a transzparencia hiánya miatt a fogyasztói kontroll egyáltalán nem tud érvényesülni. Ez pedig tetézni fogja a populárisnak szánt döntés miatt már a bejelentéskor negatív befektetői, illetve nemzetközi szabályozói hangulatot.
A veszélyek tehát egyértelműek. A kérdés csak az, van-e értelmes és minden érintett számára pozitívan értelmezhető energiaárazási megoldás. Természetesen igen. A legfontosabb kritérium, hogy a fogyasztók számára a lehető legnagyobb árképzéssel kapcsolatos transzparenciát kell biztosítani. A fogyasztók ugyanis információs hátrányban vannak az őket ellátó energiaszolgáltatókkal szemben, ezért a szabályozó legfontosabb feladata az áralakulások átláthatóságának, illetve a gyors és fennakadásmentes szolgáltatóválasztásnak a biztosítása kell, hogy legyen. A piaci szereplők ehhez természetesen önként, illetve a szabályokat valóban ügyfélorientáltan betartva járulhatnak hozzá. Ennek részei a könnyen érthető kereskedelmi ajánlatok, a szolgáltatások fejlesztése, valamint a pontos és átlátható információk biztosítása mind a fogyasztók, mind a szabályozó (Magyar Energia Hivatal) felé. A döntéshozók fő feladata pedig nem az energiaárak egyszeri lenyomása lehet, hanem a transzparencia és a mindenkori világpiaci trendeknek megfelelő árazás megkövetelése mellett olyan kontrollpontok beépítése, amelyek mentén a szociálisan rászoruló rétegeket meg lehet védeni az életszínvonal jelentős romlásától. Ehhez természetesen szakmai egyeztetéseken alapuló, konkrét szabályozási keretrendszer és költségvetési terv is szükséges.
