Cégvilág

Jövőre indulhat a komp az Öreg-Dunán

Zöld utat kapott a szlovákiai Csallóközt és a Szigetközt összekötő kompjárat kiépítése, miután a beruházás megvalósításához szükséges forrás rendelkezésre áll s a tervek is elkészültek - olvasható a Napi Gazdaság pénteki számában. A komp az Öreg-Dunán, Bős és Dunaremete között közlekedik majd.

A több mint 3,2 millió eurós (880 millió forintos) beruházás 85 százaléka uniós, 10 százalékban állami forrásokból valósulhat meg, a fennmaradó részt az érintett önkormányzatok teremtik elő.

A Bős és Dunaremete közötti négy kilométeres utat 20, illetve 25 perc alatt teszi meg a 31 méter hosszú, 50 utas és hat gépkocsi befogadására alkalmas vízi jármű.

A beruházás részeként új kikötők, kiszolgáló épületek, illetve parkolók épülnek. A beruházással legkésőbb a jövő évi főszezonig szeretnének elkészülni.

 


 

Duna komp Csallóköz
Kapcsolódó cikkek