Csak télen szeretik Karintiát
Ez év január-június között ugyanis 4,3 százalékkal kevesebb német üdülő kereste fel Ausztriát, és Olaszországból is 2,6 százalékkal kevesebben érkeztek. Ugyanakkor a brit szigetországból 12,4 százalékkal, az Egyesült Államokból 17,7 százalékkal, Oroszországból pedig egyenesen 32,9 százalékkal többen jöttek.
A magyar turisták száma is 4,4 százalékkal növekedett, Csehországból pedig 3,6 százalékkal többen érkeztek. Az Osztrák Gazdasági Kamara turisztikai szekciójának vezetője az ORF tévének nyilatkozva figyelmeztetett: Ausztriának nem szabad elhanyagolnia Németországot, mint fő turisztikai piacot.
Ami a régiókat illeti, Bécs nem meglepő módon vezet a nyári turisztikai szezonban, míg felső-Ausztria, és Karintia jelentős veszteséget könyvelt el ebben az időszakban. A szakértők szerint az a tény, hogy Karintiában érezhetően csökkent a turisták száma nyáron, azt jelzi, hogy kevés a minőségi turisztikai szolgáltatás, és nem elegendő a négy-, és ötcsillagos szálláshelyek száma. Ugyanakkor Tirol, és Vorarlberg elégedett lehet a nyár első felével, különösen az előbbi, hiszen a tiroli régió 9,6 százalékkal több turistát fogadott júliusban.


