BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zuhanó lakáspiaci mutatók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Évi 40 ezer otthon felépítésével nem romlana tovább a négymilliós állomány értéke

Egyre gyorsabb ütemben zuhan a lakásépítési piac: a statisztikai hivatal legfrissebb, a féléves állapotokat tükröző adatai szerint az első negyedévben 30 százalékkal csökkent a kiadott új építési engedélyek száma, a másodikban viszont már a felére esett vissza az előző év megfelelő időszakához viszonyítva. Ugyanilyen irányú tendenciát mutat a használatba vett lakások számának alakulása, az első negyedben 26, a másodikban 41 százalékos volt a csökkenés. A szakmai szereplők szerint éppen itt az ideje, hogy az állam határozott lépéseket tegyen a lakásépítések élénkítésére, ugyanis nem sok kell már ahhoz, hogy teljesen szétzilálódjon a már amúgy is a padlón lévő ágazat.

Drámai visszaesést tükröznek, de nem meglepőek a féléves lakásépítési számok – mondta lapunknak Maráczi Zsolt, a Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) elnöke. Új projekt szinte egyáltalán nem indult az utóbbi időben, az erre a szegmensre specializálódott cégek vegetálnak: számos gyárat bezártak, a létszámot leépítették. Ez is bizonyítja, hogy az állami szerepvállalás elengedhetetlen a lakásügyben. Hozzátette: az új kormány fejlesztési elképzelései egybecsengenek szervezetük javaslataival, ugyanakkor nem várják, hogy egyik napról a másikra megváltozik a helyzet. Jó lenne ugyan, ha már „holnap” bevezetnék a gyorsítást szolgáló intézkedéseket, de azzal is tisztában vannak, a kapkodásnál jobb a gondos előkészítés. Átgondolt állami szerepvállalással, jól előkészített programokkal érdemes csak belevágni a feladatokba – hangsúlyozta a TLE elnöke.

Bár vannak kételkedők, a lakáspolitikai szakember egyáltalán nem tartja irreálisnak azt a célkitűzést, hogy évente legalább negyvenezer új lakás épüljön. Mint magyarázta, egy jó színvonalon megépült otthon hozzávetőleg száz évig használható gazdaságosan, egy gyenge minőségű lakás pedig jó, ha hetven évig szolgál. A hazai 4,3 milliós lakásszámot és az állomány minőségét figyelembe véve évente 43 ezer otthonnak kellene megépülnie ahhoz, hogy ne öregedjen el végletesen az állomány, viszonylag egyenletes maradjon a színvonal. Természetesen a felújításoknak, karbantartásoknak is nagy szerepük van az életkor meghosszabbításában – hangsúlyozta –, ám egy alacsony minőségi színvonalú lakás esetében ez gyakran nem jelent gazdaságos megoldást. Szerinte azt is el kellene érni, hogy kiegyenlítettebb legyen az építés – az elmúlt ötven évben a lakásépítések éves száma százezer és húszezer között ingadozott –, s ne ismétlődjenek meg a következő évtizedekben a korábbi hullámhegyek és -völgyek. Ez az ipari vállalatok, a kivitelezői szektor, a munkavállalók és a minőségi építés érdekét is szolgálná – tette hozzá.

Sokkal rosszabbak az adatok, mint amire a lakásépítő cégek számítottak még az év elején – értékelt Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke. Legfeljebb 5-6 százalékos csökkenést vártak, ehhez képest tragikus a visszaesés; 2006-hoz viszonyítva már 60 százalékos mínuszban van az ágazat. Mint mondta, a szakma nagy várakozással tekint a nemrég meghirdetett otthonteremtési javaslatcsomag elé, ám úgy vélik, csak az lehet igazán sikeres program, amely a lehető legszélesebb finanszírozói bázisra támaszkodik. Egyaránt be kell vonni a vevői, a munkáltatói pénzeket, valamint a lakáskasszák, a kereskedelmi bankok és a költségvetés forrásait. De az is kell a sikerhez, hogy a program hosszú távra szóljon, s ne változzon a feltételrendszere. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni – tette hozzá –, hogy az indulás pillanatától legalább másfél évre van szükség, hogy a program hatása érzékelhető legyen.

A saját bőrünkön is érezzük a lakáspiac nehézségeit – kommentálta a legfrissebb statisztikai adatokat Böröck Szabolcs, a Biggeorge’s-NV Zrt. Sasad Liget projektjének értékesítési igazgatója. A lakáspiaci tranzakciók elenyésző hányada az új otthonok eladása, ezért a használt lakások piacán tapasztalható erős túlkínálat – a megnövekedett hiteltörlesztések miatt sokan kényszerből nyomott áron értékesítik az ingatlanukat – lefelé nyomja a piaci árakat. Ennek következtében a lakóingatlan-beruházók legtöbbször költségszinten vagy akár az alatt kénytelenek értékesíteni a lakásokat. Már lemondtak a potenciális haszonszerzésről, de igyekeznek a költségeiket fedezni, illetve a vállalkozásba fektetett tőkéjüket visszaszerezni – mondta Böröck Szabolcs.

A vevői magatartást a kormányzati intézkedések is formálják – mutatott rá a szakember, emlékeztetve arra, hogy a kedvezménymegvonások hírére a múlt év első felében sokan előre hozták a vásárlásukat. Ugyanakkor a második fél évben erős visszaesést tapasztalhattak az értékesítők. Ez utóbbi időszakot véve viszonyítási alapként, már némileg kedvezőbb képet mutat a 2010-es első hat hónap. Ám összességében nézve egyáltalán nem derűs a kép, gyakorlatilag nem indulnak új beruházások. Ezért is értékeli az igazgató pozitív jelzésként a kormány otthonteremtési elképzeléseit. Mint mondta, az építőipar és a hozzá kapcsolódó iparágak igen mélyre zuhantak, szükség van arra, hogy ismét életet leheljenek az ágazatba. A várható kormányzati intézkedések az iparág válságos helyzetét nem tudják megoldani, de segíthetnek „életben tartani” és remélhetőleg egy növekedési irányt kijelölni – vélekedett.


Eltérések

A fővárosban a legélénkebb a lakásépítői kedv, bár itt is erősen – 38 százalékkal – csökkent a használatba vett lakások száma. Az építtetők között fele-fele arányban képviselteti magát a lakosság és a vállalkozások, önkormányzati megrendelésre mindössze 14 lakás épült az első fél évben, az összes otthon 0,2 százaléka. A kivitelezők között egyre nagyobb számban találni szakipari cégeket, ezzel párhuzamosan visszaszorul a házilagos építkezés. Az új lakások átlagos alapterülete 92 négyzetméter, ez hárommal több, mint az előző év első felében. Az összes új otthon harmada változatlanul a „kislakás” kategóriába tartozik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.