Adják vissza az elmaradt fesztiválra eladott jegyek árát!
Az ügyet méltán tarthatják súlyosan kirívó esetnek a fogyasztók, hiszen közel 30.000 embert érintett a fesztivál elmaradása, valamint hangsúlyozni kell, hogy a fesztiválra szóló bérlet ára 16.900 forinttól egészen 24.900 forintig terjedt. A jegyek hasonlóképpen nem voltak olcsóak, mivel az elővételben megváltott napijegy ára is 7900 forint volt. Mindezek alapján a fogyasztók széles körű érintettsége és az okozott anyagi kár jelentős volta is a fogyasztói jogok sérülését eredményezte.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége számos fogyasztói panasszal találkozott az eset kapcsán. Ezekből az is kiderült, hogy annak ellenére, hogy a jegyek hátulján feltüntetett tájékoztató szöveg általános szerződési feltételnek minősül, és amelyben egyértelműen rögzítésre került, hogy a rendezvény elmaradása esetén a jegyváltás helyszínén válthatják vissza a jegyüket, a károsultak mégis falba ütköznek, mikor jogos igényüket kívánják érvényesíteni. A jegyértékesítő és a rendezvényszervező ugyanis egymásra mutogat.
További érdekesség, hogy a még július 27-én a Ticketpro Kft. honlapján megtalálható tájékoztatás szerint a rendezvény elmaradása esetén a vállalkozás nemcsak a jegyvisszaváltás lehető leggyorsabb beindítását ígéri, hanem a teljes vételár megtérítését is vállalja azzal, hogy a jegyeket a vásárlás helyszínén, a bejelentéstől, de maximum a koncert dátumától számított 30 napig lehet visszaváltani. Ezzel szemben azonban július 30-án a tájékoztató információkat kiegészítették azzal, hogy a visszaváltási kötelezettséget csak akkor vállalják, ha azt a „visszaváltáshoz szükséges szerződéses környezet lehetővé” teszi, mintegy megpróbálva korlátozni jogi felelősségüket, ami egyértelműen tisztességtelen piaci magatartás.
A FEOSZ felszólítja a fogyasztókkal szerződéses kapcsolatban álló vállalkozást, hogy haladéktalanul térítse vissza a jegyek árát a fogyasztóknak, egyszersmind megkeresi az illetékes hatóságot annak megállapítása iránt, hogy a vállalkozás tisztességtelen szerződési feltételeket alkalmaz.


